Nagyvilág

Gyorsan megalakulhat a szerb kormány

Megállapodtak a kormányalakítás elveiről és céljairól a szerb demokraták és a szocialisták - jelentette be szombat este Boris Tadic szerb elnök.

Az államfő vezette Demokrata Párt – az Európai Szerbiáért nevű, öt párt alkotta koalíció vezető ereje – és a szocialista tábor első számú vezetői a nap folyamán kezdték meg hivatalos tárgyalásaikat a kormányalakításról. Tadic az első tárgyalási forduló után úgy nyilatkozott: egyetértésre jutottak arról, hogy milyen elvek alapján hozhatnák létre koalíciós kormányukat, s az milyen célokat kövessen. Amennyiben a vasárnap tartandó újabb tárgyaláson ugyanilyen szintű egyetértés mutatkozik a felek között, “nagyon gyorsan” megalakulhat az új szerb kormány.

Ivica Dacic, a szocialista táborhoz tartozó Szerbiai Szocialista Párt vezetője közölte: a szombati fordulón nézetazonosság alakult ki arról, hogy a parlamenti többség létrehozását célzó tárgyalásokat a szocialisták által javasolt elvek alapján folytatják, a részleteket pedig vasárnap dolgozzák ki a felek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik