Külföld

A thaiföldi kormányfő leváltását követelik

admin
admin

2008. 06. 20. 18:46

Szamak Szundaravedzs thaiföldi miniszterelnök lemondását követelték pénteken Bangkokban tüntetők; a rendőrség szerint mintegy 14 ezer, a szervezők szerint százezer ember vett részt a demonstrációban.

Mintegy ötezer rendőr próbálta meg távol tartani a tömeget a kormány hivatalától, először voltak kisebb csetepaték, de a rendőrök végül nem voltak túl erélyesek, és a tüntetők át tudták törni az épületegyüttest körülvevő kordont. Ezen túlmenően azonban a Népi Szövetség a Demokráciáért ellenzéki szervezet által meghirdetett demonstráció egyelőre békés.

Az ellenzéki szervezet vezetői azt mondják, nem akarják elfoglalni a kormányhivatalt, de fogadkoznak, hogy addig nem hagyják el annak környéket, amíg Szamak le nem mond. Egy kormányszóvivő közölte, hogy a rendőrség csak a végső esetben vet be könnygázt vagy vízágyút. A kormányfő tanácskozott a hadsereg vezetőivel és más biztonsági vezetőkkel, és megállapította, hogy a hatóságok ellenőrzésük alatt tudják tartani a helyzetet, nincs szükség a hadsereg mozgósítására – mondta a szóvivő.

Helyszíni tudósítók láttak körülbelül egy tucatnyi olyan tüntetőt, aki a rendőrökkel való összetűzésben sérült meg. A Bangkok Post című újság szerint hét rendőr is megsérült. Az ellenzéki szervezet azzal vádolja Szamakot, hogy a 2006-ban megbuktatott Thakszin Sinavatra volt miniszterelnök bábja, és akadályozza a Thakszin ellen korrupciós vádakkal folyó vizsgálatot, valamint hogy a saját érdeke szerint akarja megváltoztatni az alkotmányt.

A 2001-től miniszterelnök Thakszint királypárti tábornokok buktatták meg. Adócsalás, vesztegetés és hatalommal való visszaélés gyanújával eljárást indítottak ellene.

Az alkotmánybíróság 2007-ben választási csalás miatt öt évre eltiltotta minden politikai tevékenységtől, pártját, a Thai Rak Thait pedig feloszlatta. Tavaly augusztusban letartóztatási parancsot adtak ki a milliárdos politikus ellen. A feloszlatott párt tagjaiból megalakult a Népi Erő Pártja, amelynek élére Szamakot jelölte ki Thakszin. Decemberben a párt nagy arányban megnyerte a parlamenti választásokat. Thakszin februárban visszatért az országba. Hangoztatja, hogy nem vesz részt a politikai életben, de több elemző meg van győződve arról, hogy a kulisszák mögül ö irányítja a kormány tevékenységét.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.