Nagyvilág

Elengedték bin Laden európai megbízottját

Kiengedték angliai börtönéből Abu Katadát, aki a brit hatóságok gyanúja szerint Oszama bin Ladennek, az al-Kaida terrorhálózat vezérének közvetlen európai megbízottja volt.

Katada ügyében két éve hozott kitoloncolási végzést a londoni felsőbíróság, elrendelve a palesztin nemzetiségű radikális hittudós visszaszállítását szülőhazájába, Jordániába.

Ő találta ki szeptember 11-et?

Abu Katada – valódi nevén Omár Mahmúd Mohamed Otman – előzőleg három évet töltött vizsgálati fogságban a rendkívüli szigoráról ismert londoni Belmarsh börtönben, azon gyanú alapján, hogy ő volt Mohamed Attának, a 2001. szeptember 11-ei merényletek fő kivitelezőjének szellemi mentora, sőt bizonyos korábbi értesülések szerint egyenesen tőle származott ezeknek a terrortámadásoknak az ötlete.

A hitszónokot Jordániában távollétében már kétszer elítélték azzal a váddal, hogy közvetlen részese volt terrorcselekmények végrehajtásának.

A londoni fellebbviteli bíróság azonban két évi jogi küzdelem után megsemmisítette a kiadatási végzést, arra hivatkozva, hogy Katadát kínvallatásnak vethetik alá Jordániában.

Nem lesz teljesen szabad

A hitszónok mindazonáltal szigorú feltételek mellett hagyhatta el a Worcestershire grófságbeli Long Lartin börtönt: napi 22 órás kijárási tilalmat róttak ki rá, amelynek betartását a lábára erősített elektronikus helymeghatározóval ellenőrzik. Ezen kívül nem látogathat mecseteket, nem használhat mobiltelefont, számítógépet és internetet. Ügyvédein és családtagjain kívül vendégeket sem fogadhat.

A fellebbviteli bíróság külön megnevezte Oszama bin Ladent azon személyek között, akikkel Katada nem találkozhat.
Jacqui Smith brit belügyminiszter közölte: a kormány a Lordok Házához mint a legfőbb brit fellebbviteli fórumhoz fordul, kérdve annak határozatnak a megsemmisítését, amely szerint Abu Katadát veszélybe sodorná Jordániának történő kiadatása .

Katada ügyének végkimenetele nagy jelentőségű a brit hatóságok azon törekvése szempontjából, hogy olyan államokba is kitoloncolhassanak nemkívánatos külföldi személyeket, amelyeket ugyan kínzás alkalmazásával vádolnak, de amelyekkel London külön megállapodást kötött a kitoloncoltakkal szembeni jó bánásmód szavatolásáról.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik