Külföld

A szerbek előnyben vannak Koszovóval szemben

admin
admin

2008. 06. 17. 11:39

Szerbia EU-tagságának nem feltétele az, hogy elismerje Koszovó függetlenségét a szlovén külügyminiszter szerint.

Dmitrij Rupel, az EU elnökségi teendőit ellátó Szlovénia külügyminisztere Vecernje Novosti című belgrádi lapnak úgy nyilatkozott, hogy Szerbia és Koszovó számára egyaránt létezik az európai perspektíva, de ezen a téren Szerbiának van bizonyos előnye. Azzal, hogy Belgrád aláírta Brüsszellel az EU-tagság feltételének számító Stabilizációs és Társulási Egyezményt, nagy lépést tett előre.

A szerződés azonban csak akkor lép életbe, ha valamennyi uniós tagállam ratifikálja, annak pedig az a feltétele, hogy Szerbia maradéktalanul együttműködjön a délszláv háborúk bűnöseinek felelősségre vonását végző hágai Nemzetközi Törvényszékkel. Azt, hogy teljes-e az együttműködés, vagy sem, az EU külügyminisztereinek tanácsa fogja megítélni – jelentette ki Dmitrij Rupel.

A szlovén diplomácia vezetője szerint Szerbiának az az érdeke, hogy az egy hónappal ezelőtti parlamenti választás nyomán olyan kormány alakuljon, amelynek nézetei a legközelebb vannak az európai elvekhez. Ez mindenképpen megkönnyítené Szerbia bejutását az EU-ba. A kormányalakítás azonban a szerb pártok dolga, a belgrádi parlamentben döntenek róla, és az EU részéről senki sem kívánja befolyásolni a döntéshozatalt.

Koszovóval kapcsolatban Dmitrij Rupel kifejtette: puszta véletlen, hogy a volt dél-szerbiai tartomány függetlenségét abban az időszakban kiáltották ki, amikor országa látta el az EU elnöki teendőit. Az erről szóló döntés Pristinában született, az EU-nak nem volt része benne, az Unió csupán tudomásul vette az új realitást.

A szlovén külügyminiszter úgy vélte, hogy Koszovó nem lesz az ENSZ tagja. Hozzátette azonban, hogy korainak tartja a kérdésfeltevést. Dmitrij Rupel szerint várni kell még ahhoz, hogy a téma időszerűvé váljon.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.