Nagyvilág

Szász Jenő székébe kerülhet az RMDSZ-siker

A román helyhatósági választások után a gyengébb eredményt elért MPP már az RMDSZ-szel való kiegyezést sürgeti, Markó azonban inkább egyedül futna neki a 2008-as választásoknak. Az Orbán Viktor által támogatott MPP sovány szereplése és a párton belüli feszültségek miatt a polgári alakulaton belül akár vezetőváltás is jöhet.

A helyhatósági választásokkal kapcsolatban az az igazi kérdés, hogy az eredményeket ki hogyan interpretálja és ennek alapján hogyan ajánlanak majd helyet egymásnak a 2008-as választások után – nyilatkozta lapunknak Kántor Zoltán Románia-szakértő, a Magyar Külügyi Intézet tudományos munkatársa.

Az RMDSZ-nek a két fordulóban megrendezett választásokon összesen 184 polgármesteri széket sikerült meghódítania. Igaz, ez kettővel kevesebb, mint amennyit a négy évvel ezelőtt rendezett helyhatósági választásokon nyert. Az MPP összesen 11 polgármesteri, 19 megyei és 489 helyi önkormányzati mandátumot szerzett. Szász Jenő, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke úgy véli, hogy az őszi parlamenti választásokon a Romániai Magyar Demokrata Szövetségnek (RMDSZ) szüksége lesz a kiegyezésre az MPP-vel, az RMDSZ szerint azonban egyedül is elérheti a parlamenti küszöböt.

Már az őszi választásokra készülnek

Kántor szerint a 80 százalékos eredménnyel az RMDSZ valóban fellélegezhet, hosszú távon azonban érdemes figyelembe venni, hogy azokon a településeken, ahol az MPP is indított jelölteket, az RMDSZ már csak körülbelül 65 százalékban nyerte el riválisától a polgármesteri széket.

A Krónika beszámolója szerint Markó még nem döntötte el, hogy újrakezdik-e a tárgyalásokat a “nagyon gyenge” eredményt elért polgári alakulattal. Mint mondta, az RMDSZ nem az MPP-t akarja meggyőzni, hanem annak szavazóbázisát.

Szász Jenő azonban szintén elégedett pártja választási szereplésével. A bukaresti Új Magyar Szónak (ÚMSZ) nyilatkozva elmondta: ahhoz képest, hogy alakulatát csak három hónapja jegyezték be, eredményeik jónak mondhatók. Akadt olyan település, ahol csak néhány százalékon múlott az MPP jelöltjének győzelme – fűzte hozzá.

Erre alapozva szorgalmazta, hogy az alpolgármesteri és a megyei tanácsi alelnöki tisztséget az MPP jelöltjeinek engedje át az RMDSZ-es többség ott, ahol a szövetség nyerte el a vezető tisztségeket. “Arra kérem az MPP-s polgármestereket is, hogy lehetőleg RMDSZ-es alpolgármesterrel dolgozzanak együtt” – mondta Szász.

Vezetőváltás az MPP élén?

Az optimista nyilatkozatok ellenére az MPP-n belül vannak belső feszültségek, és Szász Jenő kapcsolata a párt több vezető személyiségével sem felhőtlen – világít rá Kántor Zoltán, aki szerint az MPP-n belül megindult mozgás a jövőben akár vezetőváltást is hozhat a párt élén.

A szakértő szerint jól látható, hogy elkezdődött a romániai magyar társadalom politikai prularizmusa, melynek szélsőséges esetben akár az is lehet a végeredménye, hogy egyetlen magyar erő sem lesz képes bejutni a román parlamentbe. A jelenlegi magyar csoportosulásokkal szemben elsősorban helyi szinten lehetnek alternatívák, a helyi közgyűlésekben ugyanis az olyan, összmagyar kérdések, mint az autonómia, csak közvetve jelennek meg. Jó példa erre Udvarhely, ahol például a zöld frakció is szerzett mandátumot, országos szinten ugyanakkor nem valószínű, hogy új erdélyi magyar pártok jelennének meg, különösen, hogy már az MPP bejegyzése sem volt problémamentes.

Országos szinten a szociáldemokraták szerezték a legtöbb polgármesteri szavazatot, a bukaresti főpolgármesteri széket pedig a függetlenként indult, de a szociáldemokraták által támogatott Sorin Oprescu nyerte el. Az államfő által vezetett ellenzéki Demokrata-Liberális Párt előnye elolvadt, és ezzel együtt szertefoszlott Basescu előrehozott választásokról szóló elképzelése is – nyilatkozta Kántor Zoltán. A jelenlegi erőviszonyokat tekintve a 2008 őszén tartandó választásokon nagy valószínűséggel a kormányzó liberális párt, és az őket jelenleg kívülről támogató szociáldemokraták koalíciója a legvalószínűbb – tette hozzá.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik