Nagyvilág

Bush utoljára ered bin Laden nyomába

Az amerikai elnök még egy utolsó kísérletet tesz, hogy elkapja Oszama bin Ladent, az al-Kaida terrorszervezet vezérét, aki feltehetően Pakisztán hegyvidéki körzetében rejtőzik.

Újabb titkos hajtóvadászatot indított a hivatalából 2009 januárjában távozó Bush elnök Oszama bin Laden kézre kerítésére – közölték az amerikai katonai felderítés névtelenséget kérő tisztviselői. Bush azzal az örökséggel akarja ugyanis elhagyni a Fehér Házat, hogy megdöntötte Szaddám Huszein iraki diktátor hatalmát, és elkapta a 2001. szeptember 11-i merényletek kiötlőjét, így biztonságosabbá tette a világot.

Az Egyesült Államok rendszeres felderítő küldetéseket végez Afganisztánból kiindulva Pakisztán északi határkörzetében. Az akciók állítólag az iszlámbádi kormány teljes jóváhagyásával zajlanak. Egy amerikai forrás szerint a titkos felderítési műveletek száma ugyanúgy megnövekedett, mint a vietnami háború idején Laoszban és Kambodzsában.

Oszama bin Laden hollétét állítólag az amerikai felderítés is csak találgatja, egyes értesülések szerint Bajaur törzsi körzetben bujkál Pakisztán északnyugati csücskében. Az amerikai erők igyekeznek felszámolni az al-Kaida hálózatát Pakisztánban, azt remélve, hogy a hét éve rejtőzködő terrorista vezér az afganisztáni határtérségbe kénytelen menekülni. A titkos akciókat az amerikai hadsereg különleges alakulata, a Delta és a brit különleges kommandó, az SBS közösen hajtja végre.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik