Külföld

Küszöbön a harmadik olajválság?

admin
admin

2008. 06. 12. 08:50

A világ esetleg egy „harmadik olajválság" előtt áll a legutóbbi, a globális bruttó hazai termék és az olajfogyasztás adatainak tanúsága alapján - közölte Nobuo Tanaka, a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) vezetője.

„Meglehetős biztonsággal állíthatom, hogy harmadik olajválság elé nézünk” – közölte szerdán Tanaka, Gordon Brown brit miniszterelnök nemrégiben tett véleményét idézve.

A Kyodo hírügynökségnek adott interjújában fejtette ki, hogy a nyersolajra fordított kiadásoknak a bruttó hazai termékhez viszonyított aránya, vagyis az olajteher nominális értéken számítva 2008-ban 6 százalékkal növekedett. 2007-ben 4,2 százalékos volt ez a növekedés, 1980-ban pedig 7,3 százalék volt, ami a legnagyobb ütemű növekedés volt, és az iráni forradalommal összefüggő második olajsokk idején következett be.

Az IEA vezetője elmondta, hogy a két korábbi olajválságot a kínálat visszafogása váltotta ki, ezúttal viszont az okozhat gondot, hogy a kínálat nem tart lépést a keresletnek, főként Kínában, Indiában és más fejlődő országban történő emelkedésével. “A harmadik olajválságot szerkezeti gondok váltják ki” – vélekedett.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Megszólalt Havas Henrik

NEW YORK, NY - DECEMBER 09: People carry signs addressing the issue of sexual harassment at a #MeToo rally outside of Trump International Hotel on December 9, 2017 in New York City.   Stephanie Keith/Getty Images/AFP
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.