Külföld

Sztrájkolnak a cseh tanárok

admin
admin

2008. 06. 09. 09:56

Zárva maradt hétfőn a csehországi általános- és középiskolák több mint fele, mert a pedagógusok magasabb béreket követelve egynapos sztrájkot tartanak.

– Mintegy 6000 iskolából több mint 130 ezer pedagógus kapcsolódott be az akcióba – közölte újságírókkal Markéta Voborníková, az oktatásügyi szakszervezetek elnökhelyettese.

Az oktatásügyi alkalmazottak magasabb béreket követelnek azt állítván, hogy az idei magas infláció következtében keresetük reálértéke csökkent. A sztrájkra azután került sor, hogy a szakszervezetek és az oktatási miniszter nem tudtak közös nevezőre jutni a béreket illetően. A szakszervezetek szerint a bérek szinten tartásához az idén mintegy három milliárd koronával kellene megemelni az érintett költségvetési tételt, de Ondrej Liska, oktatásügyi miniszter csak félmilliárd koronát különített el erre a célra.

Nincs pénze a cseh államnak

“Nem tudok többet ígérni, csak azt, amit reálisan be tudok tartani. Nagyobb béremelésre csak akkor kerülhet sor, ha megváltoztatjuk a koalíciós szerződést, és természetesen, ha az államnak lesz erre pénze” – jelentette ki Liska hétfőn délelőtt a prágai Jan Neruda gimnáziumban, ahol az elégedetlen pedagógusokkal találkozott.

Követelései megerősítése érdekében a pedagógusok szakszervezete délutánra tüntetést szervezett a kormány épülete elé Prágába. Voborníková szerint a tiltakozó nagygyűlésen több ezer ember vesz részt.

Buszokkal mennek tüntetni

“Több tucatnyi autóbusz indult Prágába az ország minden tájáról. Nem engedjük, hogy a kormány ezt a problémát lesöpörje az asztalról” – szögezte le a szakszervezeti alelnök.

Ondrej Liska, szakminiszter szerint a pedagógus bérek problémáját nem lehet megoldani a jelenlegi kormány mandátumának még fennmaradó két évében megoldani. “Komplex problémáról van szó, amelyet csak hosszú, néhány éves munkával lehet megoldani” – szögezte le az oktatási tárca vezetője.

Az oktatásügyi dolgozók tiltakozó akcióját számos más szakszervezet is támogatásáról biztosította.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.