Külföld

Basescu nem vállalja a felelősséget a romákért

admin
admin

2008. 06. 09. 16:43

Románia nem vállalhatja egyedül a felelősséget a külföldön élő romák cselekedeteiért - mondta Traian Basescu román államfő.

Basescu a finn kollégájával, Tarja Halonennel történt megbeszélés után leszögezte: Románia soha nem fogja korlátozni saját állampolgárainak szabad mozgását. Rámutatott: a romákat befogadó országok kormányaival közösen kell megoldást találni a bevándorlók okozta problémákra.

Basescu az EB-ben bízik

Basescu szerint az Európai Bizottságnál folyamatban van egy dokumentum kidolgozása, amely egész Európára vonatkozó megoldásokat javasol majd a roma kisebbség társadalmi integrációja érdekében.

Az államfő szerint túlságosan nagy hangsúlyt kap a médiában az a gondolat, hogy csak a romák követnek el bűncselekményeket külföldön. Basescu úgy véli, hogy a bűnözők között román nemzetiségű állampolgárok is találhatók.

A finnek megoldották a kérdést

A finn elnök jelezte, hogy országa kész átadni a romák társadalmi beilleszkedése terén szerzett tapasztalatát. Hangsúlyozta: ezen a téren a legfontosabb, hogy a roma fiatalokat tanulmányaik befejezésére ösztönözzék, és biztosítsák nekik a civilizált lakhatási körülményeket.

Románia 2007-es EU-csatlakozása óta számos roma nemzetiségű román állampolgár vándorolt Nyugat-Európába, ahol bűnözéssel a legtöbb gondot Olaszországban okozták.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.