Külföld

Aggódnak az olajár miatt a nagy energiafogyasztók

admin
admin

2008. 06. 07. 18:27

Az Egyesült Államok, Japán, Kína, Dél-Korea és India aggódnak a magas olajárak miatt: a példátlan szintre emelkedett árak nem pusztán az olajfogyasztó országok, de az olajtermelők érdekeit is sértik - szögezték le az öt ország energiaügyi miniszterei szombati találkozójukon, amelyet Japánban, Aomori városában tartottak.

Az öt állam összességében a világ teljes energiafogyasztásának felét adja. A nyersolaj ára 2003 óta ötszörösére emelkedett, s pénteken New Yorkban újabb rekordot döntött, 138,54 dollárral. Elemzők pedig azt várják, hogy júliusig akár a 150 dollárt is elérheti.

Még a találkozó előtt Samuel Bodman amerikai energiaügyi miniszter elismerte, hogy az új olajárrekord “sokkot” jelent az amerikai gazdaságnak, de úgy vélte, hogy nincs válság, s így nincs szükség a piac további szabályozására. Egyben figyelmeztette az olajtermelő országokat: az amerikai növekedés visszaesése számukra sem lenne előnyös.

A megbeszélésen szóba került az üzemanyagok szubvencionálásának gyakorlata, s a záróközleményben az öt ország úgy fogalmazott: “a közeljövőben jó lenne fokozatosan feladni a hagyományos energiaárakra vonatkozó szubvenciókat.”
(Ez a gyakorlat számos fejlődő országban él, és szakértők szerint hozzájárul az olajárak emelkedéséhez.)

Azonban India és Kína (mindkét ország nagy energiafogyasztó) nem volt hajlandó kötelezettséget vállalni egy konkrét menetrendre, azzal érvelve, hogy még fejlődő országok, s egyelőre nem képesek arra, hogy az árakat hagyják a piac szabályai szerint ingadozni. A kínai delegáció egyik tagja pedig a “társadalmi és gazdasági stabilitás” fontosságát hangsúlyozta.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Budapest, 2016. február 26.
A Microsoft informatikai világcég magyarországi székháza az egykori óbudai Gázgyár területén létesült Graphisoft parkban, a főváros III. kerületében.
MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba 
***************************
Kedves Felhasználó!
Ez a fotó nem a Duna Médiaszolgáltató Zrt./MTI által készített és kiadott fényképfelvétel, így harmadik személy által támasztott bárminemű – különösen szerzői jogi, szomszédos jogi és személyiségi jogi – igényért a fotó készítője közvetlenül maga áll helyt, az MTVA felelőssége e körben kizárt.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.