Külföld

Szász Jenő nem mond le

admin
admin

2008. 06. 06. 12:56

Nem mond le a romániai Magyar Polgári Párt (MPP) elnöki tisztségéről Szász Jenő, aki nem értékeli kudarcként pártja szereplését a romániai helyhatósági választásokon.

Az Új Magyar Szó (ÚMSZ) című bukaresti napilapnak adott nyilatkozatában a pártelnök emlékeztetett arra, hogy nem indult ismét székelyudvarhelyi polgármester-jelöltként, ehelyett a Hargita megyei tanácselnöki tisztségért mérkőzött meg. Ez utóbbi küzdelmet viszont elveszítette. Szász szerint “ennek a taktikai lépésének a büntetése volt az, ami történt”. Hozzátette: az, hogy Hargita megyében hatezer szavazattal többet kapott, mint az MPP listája, nem arról tanúskodik, hogy Szász Jenővel volna különösebb probléma.

A politikus úgy véli, hogy az MPP által szerzett körülbelül százezer szavazat nem jelent kudarcot. A reményeik ugyan többről szóltak, a lehetőségeikből viszont ennyire futotta. Úgy véli, hogy az MPP nem tehető felelőssé azért, hogy a szórványban élő magyarság több fontos közigazgatási tisztségtől esett el, mert ők azokat az embereket mozgósították, akik amúgy sem mentek volna el szavazni.

Hozzátette: a romániai magyarságnak azért is van kevesebb önkormányzati képviselője, mert a közösség fogyatkozik. Az eredményt az is befolyásolta – mondta Szász -, hogy általános közöny jellemezte a választásokat a magyarok esetében is. Rámutatott: ez azt jelenti, hogy a magyarok elfordultak a közélettől, a politikától.

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) és az MPP esetleges együttműködésére vonatkozó kérdés kapcsán Szász kifejtette: nem az a megoldás, hogy a győztes visz mindent. “Bízunk benne, hogy magyar-magyar együttműködés lesz, és ők (az RMDSZ – a tud.) nem a román pártokkal fognak egyezkedni” – mondta Szász. Szerinte amennyiben az RMDSZ továbbra is erőből politizál, úgy jár majd az őszi parlamenti választásokon, mint Marosvásárhelyen, ahol a szövetségnek nem sikerült visszaszereznie a polgármesteri tisztséget – olvasható az ÚMSZ-ben.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.