Nagyvilág

Kaczynski szerint Walesa ügynök volt

Lech Kaczynski lengyel köztársasági elnök szerdán este egy tv-interjúban azzal vádolta Lech Walesát, a Szolidaritás szakszervezet történelmi vezetőjét, volt államfőt, hogy egykor az SB lengyel titkosszolgálat ügynöke volt.

A Polsat magántelevízió által sugárzott beszélgetésben Kaczynski egy hamarosan megjelenő könyv kapcsán vetette fel Walesa ügynökmúltjának kérdését.

A Nobel-békedíjas politikust ugyan 2000-ben már tisztázta a lengyel igazságszolgáltatás a kollaboráció vádja alól, a könyvben azonban két jobboldali történész ismét azt állítja, hogy Walesa az 1970-es években együttműködési nyilatkozatot írt alá az SB-vel, és a „Bolek” fedőnevet kapta.

Az elnök most ezt idézte fel. „Walesa életrajzának vannak bizonyos gyenge pontjai, annak ellenére, hogy az 1980-as években a nemzet vezetője volt. Egy demokratikus társadalomnak joga van megismerni az igazságot” – tette hozzá.

A Kaczynski fivérek közeli munkatársai voltak Walesának a Szolidaritás-korszak idején, de 1990-es elnökké választása után összevesztek vele. Walesa nyilvánosan elismerte, hogy „aláírt egy papírt” egyik előállítása során, de mindig is „abszurdnak” nevezte a kommunista rendőrséggel való együttműködéséről szóló vádakat.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik