Nagyvilág

Mohamed-karikatúrák lepték el Prága utcáit

Mohamed-karikatúrák jelentek meg vasárnapra virradóra néhány köztéren Prágában - jelentette a cseh elektronikus média.

Az egyik karikatúra, amely a Jylland Posten dán lapban közöltekhez hasonlóan a fején bombás-turbánnal ábrázolja a prófétát, Prága Cerny Most nevű elővárosában jelent meg, ahol a csehországi muzulmánoknak imahelyük van.

Provokatív rajzok

Egy másik karikatúra – amely a belvárosi Florenc autóbusz-pályaudvarnál bukkant fel – Mohamedet pedofilnek minősíti – közölte a közszolgálati televízió.

A plakátok egy most készülő internetes weboldalra hívják fel a figyelmet, amelynek szerkesztői saját nyilatkozataik szerint aggódnak amiatt, hogy a szélsőségesek teret nyernek az iszlamisták köreiben. “Tán provokatív, de a szólásszabadság még mindig fontosabb!” – olvasható az egyik plakáton. “Foglalj állást, mondd el a véleményedet!” – áll egy másikon.

A Jylland Posten 2005 őszén jelentette meg a híres Mohamed-karikatúrákat, amelyeket később más országok lapjai – köztük cseh újságok is – átvettek. A muzulmánok világszerte hatalmas tiltakozó akciókat szerveztek, a zavargásokban mintegy 150 ember vesztette életét.

Vizsgálja a rendőrség

A mostani prágai plakátokhoz hasonlóak idén márciusban a dél-morvaországi Brnóban is megjelentek több tucatnyi helyen. A plakátok kiragasztóit a rendőrségnek nem sikerült kiderítenie, így az ügyet megoldatlanul elnapolták. A helyi muzulmánok tiltakoztak és elítélték a plakátok kiragasztását, de úgy döntöttek, hogy nem tesznek semmiféle jogi lépést az ügyben.

“Nem csinálunk reklámot az ilyen embereknek” – hangzott állásfoglalásuk. A cseh rendőrség bejelentette, hogy kivizsgálja a prágai plakátügyet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik