Nagyvilág

Botrányai miatt lemondott a kanadai külügyminiszter

Benyújtotta lemondását a kanadai külügyminiszter, miután beismerte, hogy bizalmas anyagokat hagyott nem biztonságos helyeken.

A Maxime Bernier távozásáról szóló hírt Stephen Harper miniszterelnök jelentette be. Közölte, hogy a külügyminisztérium vezetését ideiglenesen David Emerson külkereskedelmi miniszter veszi át, a frankofón ügyek pedig Josée Vernerhez, a nemzeti örökség miniszteréhez kerülnek.

Bernier már hetek óta az ellenzék célkeresztjében áll. Több baklövést is számlájára írnak, de azóta végképp egyre nagyobb nyomás nehezedik rá, hogy volt barátnőjéről kiderült, állítólag kapcsolatban áll bűnözőkkel, a Hells Angels motorosbanda tagjaival. A kormányfő hétfőn megismételte, hogy a történteknek nincs semmi közük Bernier magánéletéhez vagy egy másik személyhez. “A miniszter azzal követett el hibát, mégpedig súlyos hibát, hogy nem biztonságos helyen hagyott bizalmas dokumentumokat” – mondta Harper.

A média viszont érdekesnek találták, hogy a miniszter éppen aznap mondott le, amikor a televízióban sugározzák a volt barátnővel, Julie Couillard-ral készített interjút. A sajtó szerint a lány lakásán hagyhatta a miniszter az iratokat. A miniszterelnök mindössze annyit közölt, hogy a titkos dokumentumokat tavasszal egy magánlakásban hagyta ott Bernier.

A 45 éves Bernier tavaly augusztusban került be a Harper-kormányba, és ő az első, aki botrány miatt kényszerül távozni a kabinetből. A konzervatív Harper vezette kisebbségi kormány a 2006. januári parlamenti választások után került hatalomra.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik