Nagyvilág

Az RMDSZ Orbánt bírálta

Bárki utazik Erdélybe Magyarországról, bármit is mond ott egy választási kampány idején, utána hazamegy, és otthagyja az erdélyi magyar közösséget a gondjaival - fejtette ki az MTI-nek a hétvégén Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) ügyvezető elnöke.

A politikus – még szombati csángóföldi látogatásán – az Orbán Viktor székelyföldi látogatásával kapcsolatos kérdésre válaszolva felhívta a figyelmet mindazoknak a felelősségére, akik a kampányban bármilyen formában részt vesznek. Leszögezte: az erdélyi magyar emberek már rég felnőttek, és tudják, hogy az önkormányzatokban ma is, holnap is azok az emberek lesznek, akiket ők megválasztanak, akikben megbíznak.

Bárki is jön tehát Magyarországról, és bármit mond, a következő pillanatban beül az autóba és elmegy, itt hagyva az erdélyi magyar közösséget a gondjaival – mondta. “Nem fog megoldást találni az erdélyi magyar emberek gondjaira sem Orbán Viktor, sem más politikus. Ezért kértük a magyarországi politikusokat, hogy ezt a kampányt hagyják meg nekünk, hagyják, hogy ezt a versenyt mi vigyük végig” – mondta Kelemen Hunor. “Sajnáljuk, hogy azt a kérésünket nem teljesítették a magyarországi pártok egyes vezetői” – fűzte hozzá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik