Nagyvilág

Clinton már nem az elnökségért küzd

A demokraták elnökjelöltségi küzdelme érdemben már eldőlt, a szenátor asszony kitartása ugyanakkor nem véletlen, az elnökválasztás alkalmával mutatott küzdőszelleme az elkövetkezendő 15 évben tekintélyes állásokhoz juttathatja a politikai vagy a magánszférában egyaránt.

Barack Obama keddi győzelme tulajdonképpen a demokraták elnökjelöltségi versenyének végeredményét jelenti, és bár Hillary Clinton továbbra sem mutatja semmi jelét annak, hogy feladja a küzdelmet, valójában nem lehet tudni, hogy elnökjelöltségi esélyeit illetően miben reménykedik még – nyilatkozta lapunknak Frank Tibor, az ELTE Angol-Amerikai Intézetének igazgatója.

Harc az „elveszett” szavazatokért

A Demokrata Párt május 31-én dönt arról, hogy annak a két, Clinton által megnyert államnak (Michigan és Florida) az eredményeit is figyelembe veszik-e az augusztusi jelölőkonvención, amely a választási szabályokat megsértve az előírtnál korábban tartotta meg a szavazást, ezért semmisnek nyilvánították az ott leadott voksokat. A döntésnek érdemi jelentősége nincs, a delegátusok arányán alapvetően már az sem változtat, ha a renitens államok választási ereményeit végül mégis érvényesnek tekintik.

Clinton szerdai beszédében egyenesen a demokrácia semmibevételének nevezte a két államban leadott szavazatok bojkottálását és párhuzamot vont az idei előválasztási események és a 2000-es elnökválasztás között, amikor a szavazatszámláló gépek hibája miatt több ezer választó szavazata veszett el Floridában. Az előválasztás végeredményének az emberek akaratát kell tükröznie, sem többet, sem kevesebbet – mondta, hozzátéve, hogy a nyolc évvel ezelőtti floridai esmények világossá tették, milyen következményei vannak a demokráciára annak, amikor a választópolgárok akaratát nem veszik figyelembe.

Befolyásos posztok a láthatáron

Jóllehet a demokraták elnökjelöltségi küzdelme érdemben már eldőlt, Clinton komoly politikai tényezőnek számít, és további pályafutása szempontjából sem érdektelen, hogy feladja-e a küzdelmet, vagy az utolsó pillanatig versenyben marad – véli Frank Tibor. A küzdési hajlam fontos érték az Egyesült Államokban, a későbbiek folyamán pedig, bárhogyan alakul is Clinton pályája, előnyt tud kovácsolni abból, hogy kemény harcban maradt alul és “majdnem” ő lett az ország első női elnöke. Nem csoda, hogy előre tekint, van még minimum 15 aktív éve, amikor a politikai életben vagy a magánszférában befolyásos posztra tehet szert – hívja fel a figyelmet a szakértő.

Hillary Clinton az utolsó pillanatig építi imázsát, az augusztusi jelölőkonvenció után pedig akár olyan magas pozíciókra is számot tarthat, mint a külügyminisztérium vezetése, vagy akár a pekingi vagy a moszkvai nagyköveti poszt – vette számba az ex-first lady lehetőségeit Frank Tibor.

Ahogy a demokraták küzdelme lezárulni látszik, a republikánus rivális John McCain már bele is vág a megfelelő alelnökjelölt keresésébe. A The New York Times című amerikai napilap információi szerint Mc Cain a hétvégén arizoniai birtokán fogadja Charlie Crist floridai, Bobby Jindal lousianai szenátort, valamint Mitt Romneyt, az elnökjelöltségért folytatott harcból kilépett volt massachusettsi szenátort.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik