Nagyvilág

Sorra ölik a bevándorlókat Dél-Afrikában

Két újabb halálos áldozatot követeltek az idegenellenes erőszakcselekmények Johannesburgban és környékén.

Az egy hete tartó erőszakhullámban korábban már húszan vesztették életüket, mintegy százan megsebesültek, és közel ezer embert elűztek otthonából. A környező afrikai országokból érkező bevándorlókat azért érik támadások, mert bűnözéssel vádolják őket, illetve azzal, hogy elveszik a munkát a helyiektől.

A bevándorlók közül a legtöbben – mintegy 3 millióan – Zimbabwéből menekültek az ottani gazdasági válság és politikai erőszak elől.

Az utcákon bandákba verődő fiatalok botokkal, kövekkel és késekkel felfegyverkezve tartják rettegésben a külföldieket. Volt olyan áldozat, akit élve felgyújtottak. Több száz bevándorló rendőrőrsökön, templomokban és kormányzati épületekben keresett menedéket. A hatóságok több mint 200 főt őrizetbe vettek az eseményekkel kapcsolatban.

Desmond Tutu Nobel-békedíjas, volt dél-afrikai anglikán érsek Fokvárosban kiadott közleményében az idegengyűlölő erőszakos cselekmények beszüntetését szorgalmazta és emlékeztetett a szomszédos országok által az apartheid elleni harchoz nyújtott segítségre. “Nem mondhatunk úgy nekik köszönetet, hogy megöljük a gyermekeiket. Nem becsteleníthetjük meg harcunkat erőszakos cselekményekkel” – szögezte le Desmond Tutu.

Az erőszakhullámnak komoly következményei lehetnek. 2010-ben a Dél-afrikai Köztársaságban rendezik a labdarúgó világbajnokságot, ám a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) illetékeseit aggasztja a fokozódó bűnözés. A CNN értesülései szerint az utcai gyilkosságok már így is több mint 50 áldozatot szednek naponta a dél-afrikai városokban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik