Nagyvilág

Al-kaidásokra csaptak le Irakban

Mintegy ezer embert vettek őrizetbe a biztonsági erők az észak-iraki Moszulban az al-Kaida terrorhálózat sejtjeinek felszámolása érdekében indított több napos rajtaütéssorozatban, de a hálózat sok harcosának sikerült elmenekülnie a környező területekre.

A rajtaütéseket ötnapos előkészítés után csütörtökön kezdték meg az amerikai támogatást élvező élvező iraki rendőrök és katonák. Az iraki vezetők mindenesetre sikerként könyvelték el a műveleteket, amelyekkel legerősebb városi hátországától kívánták megfosztani az al-Kaidát azóta, hogy a nyugat-iraki Anbár tartomány városaiból már kiszorították.

Jaszin Madzsid, Núri al-Máliki iraki kormányfő tanácsadója szerint a lázadók vezetőinek többsége az akciók közben vagy Moszul környékére, vagy pedig “szomszédos országba” menekültek. A tanácsadó nem nevezett meg országot, de a város alig 100 kilométerre fekszik a szíriai, illetve a török határtól. A felgöngyölítő akciót folytatják és az iraki hadsereg nem hagyja el Moszult addig, amíg helyre nem áll a város biztonsága és stabilitása – közölte Madzsid.

Mark P. Hertling tábornok, az Észak-Irakban állomásozó amerikai egységek parancsnoka úgy vélekedett, hogy nem sok fegyveres harcos menekülhetett el, miután az iraki erők körbezárták a várost és számos ellenőrző pontot állítottak fel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik