Nagyvilág

Nem voltak földrengésbiztosak a kínai iskolák

A szegénység, a nemtörődömség és az oktatásügy háttérbe szorulása miatt épülhettek azok az építési szempontból gyenge minőségű iskolák, amelyek több ezer diák halálát okozták - állítja egy hongkongi professzor.

A romokról készült felvételek alapján egyértelműen látszik, hogy a több ezer diákot maguk alá temető iskolák nem voltak földrengésbiztosak, jóllehet az építési szabályokban már régóta előírják, hogy az új épületeknek bizonyos erősségű földmozgásokat ki kell bírniuk – nyilatkozta Hung Wing-tat a hongkongi South China Morning Post című lapnak.

A helyi műszaki egyetem egyik professzora és még számos kínai szakember szerint a problémát az építési szabályok be nem tartása okozza, ugyanis a központi vezetés előírásai ellenére ezek a szabályok még mindig tartományonként változnak.

Az északnyugat-kínai Kanszu (Gansu) tartomány fővárosában, Lancsouban (Lanzhou) dolgozó Vang Kou-sou (Wang Goushou) mérnök szerint Szecsuan tartomány vidéki iskoláit nem tervezték földrengésbiztosra. A kanszui előírások szerint az épületeknek a Richter-skála szerinti 8-as erősségű földmozgást is ki kell bírniuk. Pekingben és Sanghajban szintén a 8-as erősség az alsó határ, a szecsuani épületeknél azonban állítólag nincsenek ilyen szabályok.

Két nappal a hétfői földrengés után a kínai Lakásügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium kiadott egy közleményt, miszerint minden épület kivitelezéséért és ellenőrzéséért a minisztérium a felelős. Azt azonban még nem lehet tudni, hogy a hatóságok indítanak-e vizsgálatot az iskolák összeomlásával kapcsolatban, vagy tervezik-e a hasonló szerkezetű épületek megerősítését.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik