Külföld

Versenyt futnak az utódpárt kegyéért Szerbiában

admin
admin

2008. 05. 14. 14:41

A szerbiai választáson legtöbb szavazatot szerzett szövetség vezetője, a Demokrata Párt koalíciót ajánlott szerdán a Szerb Szocialista Párt vezette párttömörülésnek, amely a késő délelőtti órákban a szerb radikálisokkal és Vojislav Kostunica eddigi miniszterelnök táborával kezdett kormányalakítási tárgyalásokat.

A vasárnapi szavazás után az egykor slobodan Milosevic által vezetett szocialisták váltak a mérleg nyelvévé – nélkülük sem a radikális-nacionalista, sem a demokrata tábor nem tud kormányt alakítani. Pusztán a mandátumok alapján összeállítható ugyan kétfajta koalíció is, ám ahhoz olyan pártközi megállapodások kellenének, amelyek vagy lehetetlenek, vagy egészen minimális a valószínűségük.

Közös értékek

A Demokrata Párt számára azonban – mint a pártelnök államfő Boris Tadic nyilatkozatban közölte – a Szerbiai Szocialista Párt tökéletesen elfogadható partner, mert mindketten elfogadják a Szocialista Internacionálé által meghirdetett elveket, a társadalmi reformok hívei, s olyan országot akarnak létrehozni, amelyben érvényesül a szociális igazságosság, és az esélyegyenlőség.

Ezekért az elvekért száll síkra az Európai Unió is, és ezért úgy gondoljuk, hogy az új szerb parlamentnek megalakulása után rögtön ratifikálnia kell az EU-val kötött stabilitási és társulási egyezményt. Az EU nélkül ugyanis nincsenek új munkahelyek, foglalkoztatási biztonság, fejlődési lehetőség a fiatalok és méltó élet a nyugdíjasok számára, akiknek az ellátását növelni kell – tette hozzá az államfő.

Kostunica nem lesz kormányfő

Boris Tadic – pártszövetsége első helyére, valamint a radikálisok és Vojislav Kostunica eddigi kormányfő tábora parlamenti visszaesésére utalva – egyben megígérte, hogy minden legitim és demokratikus eszközzel megvédi a szerb állampolgároknak a választásban kifejeződött döntését. A radikálisok és a szerbiai demokraták politikai kufárkodása nem eredményezhet stabil kormányt, s az az ember, aki “visszaadta mandátumát a népnek” nem lehet újból miniszterelnök – mondta Tadic arra utalva, hogy az idő előtti választást Vojislav Kostunica kezdeményezte.

A nyilatkozat megszületése idején a szocialisták tábora már tárgyalt a radikálisokkal és Kostunicáékkal az esetleges kormányalakításról. A megbeszélés színhelye a szerb kormány épülete, ami ellen a Demokrata Párt élesen tiltakozott, mondván, hogy az ügyvezetői funkciót betöltő miniszterelnöknek nincs joga párttárgyalásokra használni a kormány házát.

Ugyancsak szerdán a központi választási bizottság bejelentette, hogy a választás végeredményének közzétételét egy héttel elhalasztja, mert három választási körzetben különböző szabálytalanságok miatt meg kell ismételni a szavazást. Eredetileg csütörtök este 20 óráig kellett volna közölni a hivatalos végeredményt, de így most a határidő május 22-e 20 órára módosult.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Megszólalt Havas Henrik

Miniature figures near Bitcoin physical coin. Futures on Bitcoins increased by more than 20% after their American debut on the Chicago Cboe Futures Exchange.  (Photo by Manuel Romano/NurPhoto)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.