Külföld

Kína elfogadja a külföldi segélyeket

admin
admin

2008. 05. 13. 15:42

A kínai kormány kedden közölte, hogy szívesen fogadja a külföldi segélyfelajánlásokat. Az ENSZ szerint össze nem hasonlítható a mianmari katonai kormányzat és a kínai hatóságok eljárása a külföldi segélyek fogadásával kapcsolatban. Kína ugyanis azon van, hogy minden erejét bevesse a bajba jutottak megsegítésére" - vélekedett az ENSZ-illetékes.

Sok ország felkínálta segítségét a pusztító erejű hétfői földrengés után. A katasztrófaelhárításért felelős hatóságok kapcsolatba fognak lépni az összes érintett országgal és szervezettel – mondta Csin Kang (Qin Gang), a külügyminisztérium szóvivője. Azt nem pontosította, milyen típusú segítséget fogad el Kína: csak segélyszállítmányokat enged be, vagy külföldi szakemberek is beutazhatnak az országba.

Ausztrália máris jelezte, hogy kész mentőcsapatokat küldeni Kína földrengés sújtotta területére. Kevin Rudd kormányfő a parlamentben közölte: az ügyben levelet intézett kínai kollégájához, Ven Csia-paóhoz (Wen Jiabao). Oroszország is hajlandó segítséget nyújtani Kínának a természeti katasztrófa következményeinek felszámolásában. Az orosz katasztrófavédelmi minisztérium egy tisztviselője elmondta: már folyamatban van egy Il-76-os repülőgép felkészítése, hogy mentőegységeket és egy mozgókórházat szállítson Kínába.

Tajvan is segít

Tajvan is felajánlotta mentőegységek küldését Kínának. Csen Suj-pien, a szigetállam elnöke és Csang Csun-hsziung kormányfő együttérzéséről biztosította a katasztrófa áldozatait. Közölték, hogy Tajvan a nemzetközi közösséggel karöltve kész humanitárius segítséget nyújtani Pekingnek. A Fülöp-szigetek és Jordánia is hasonló felajánlást tett a kínai természeti katasztrófa következményeinek felszámolására.

Elisabeth Byrs, az ENSZ Humanitárius Ügyek Koordinációs Hivatalának (OCHA) szóvivője Genfben közölte, hogy a világszervezet kész minden szükséges segítsége megadni Kínának, ha azt a pekingi kormány kéri. A szóvivő emellett utalt arra, hogy az ENSZ katasztrófa-kárfelmérő és egyeztető szakemberei hétfő óta készenlétben állnak.

“Ha a kínai kormánynak további segítségre van szüksége, tudnia kell, hogy rendelkezésére állunk” – fogalmazott Elisabeth Byrs, utalva arra, hogy az ázsiai ország is kiváló szakemberekkel rendelkezik, akik közül nem egy épp az ENSZ szervezésében tett szert jártasságra a mentések megszervezése terén.

Japán légitársaságok is segítenek

A szóvivő szerint össze nem hasonlítható a mianmari katonai kormányzat és a kínai hatóságok eljárása a külföldi segélyek fogadásával kapcsolatban. Kína ugyanis azon van, hogy minden erejét bevesse a bajba jutottak megsegítésére” – vélekedett az ENSZ-illetékes.

Japán 3,1 millió eurónak megfelelő segélyt nyújt Kínának – jelentette be kedden Komura Maszahiko, a szigetország külügyminisztere. A japán támogatás egyrészt létfontosságú cikkek, sátrak és takarók formáját ölti, másrészt Tokió készpénzt is átutal Pekingnek. A külügyi tárca irányítója kilátásba helyezte, hogy Japán szükség esetén fokozza segítségnyújtását.

Két japán légitársaság, a Japan Airlines és az All Nippon Airways (ANA) felajánlotta, hogy ingyen juttatja el a japán mentőalakulatokat és segélyszállítmányokat rendeltetési helyükre.

Hongkong, a Kínai Népköztársasághoz tartózó, de különleges státuszt élvező városállam vezetése 38,5 millió dollárnyi segélyt ajánlott fel Pekingnek. Donald Cang, a hongkongi különleges közigazgatási terület kormányzója közölte: a pénzösszeget a Pekingben lévő mentési koordinációs központoknak juttatják el.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Budapest, 2015. június 19.
Szorosan egymásra záródva parkolnak a gépjárművek a főváros VII. kerületének egyik mellékutcájában. A furgon néhány centiméteres távolságot hagyva állt be az előtte és mögötte álló járművek közé.
MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba 
***************************
Kedves Felhasználó!
Az Ön által most kiválasztott fénykép nem képezi az MTI fotókiadásának, valamint az MTVA fotóarchívumának szerves részét. A kép tartalmáért és a szövegért a fotó készítője vállalja a felelősséget.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.