Külföld

Egy hónap múlva eldől az EU jövője

admin
admin

2008. 05. 12. 17:35

Egy hónap múlva, június 12-én tartanak népszavazást Írországban a Lisszaboni Szerződésről, azaz az Európai Unió reformszerződéséről.

Írország az egyetlen, ahol az ügyet népszavazás elé viszik, a többi tagállam a parlament révén szentesítette, illetve szentesíti a dokumentumot, amely az Európai Alkotmány helyébe lépett, miután azt 2005-ben Franciaországban és Hollandiában – népszavazáson – elutasították.

Írország a maga alkotmányos kényszerével, amely referendumra rendeli bocsátani az EU-szerződést, 2001-ben már egyszer megbénította az uniót, amikor a népszavazáson elvetették az intézményi reformot és a bővítést tartalmazó Nizzai Szerződést. Az végül egy évvel később, újabb szavazáson kapta meg a jóváhagyást.

A népszavazáson részt venni jogosultak száma Írországban ez idő szerint valamivel több mint három millió.

A pártok át akarják erőltetni

A Lisszaboni Szerződést az ír parlamentben képviselt pártok mindegyike támogatja, kivéve a 166 mandátumból mindössze 4-et magáénak tudó nacionalista Sinn Feint.

A pártok ennek megfelelően az igen szavazat mellett kampányolnak. Brian Cowen miniszterelnök, aki múlt héten vette át posztját, saját pártja, a centrista Fianna Fail kampányát hétfőn indította el, jelezve, hogy abban kormánya minden tagja részt fog venni, egyebek között országjáró körutak révén.

A többség bizonytalan

Egy vasárnap nyilvánosságra hozott közvélemény-kutatás szerint a lakosság körében az igenlő szavazatot leadni szándékozók aránya 3 százalékponttal nőtt a legutóbbi felmérés óta, és eléri a 38 százalékot. 28 százalék azoknak az aránya, akik nemmel készülnek voksolni, és igen magas, 34 százalékos a tétovák aránya.

A bizonytalanságról árulkodik egy korábbi, áprilisi felmérés, amely szerint a megkérdezetteknek csak 5 százaléka állítja magáról azt, hogy érti a szerződést.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

3275142 01/17/2018 A young woman at a bus stop in Yakutsk. Bolot Botchkarev/Sputnik
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.