Nagyvilág

Magántanárhoz kerülnek az amstetteni rém gyermekei

Josef Fritzl családja kielégítő állapotban van, de még egy ideig nem hagyhatják el a kórházat, ahol orvosi és pszichiátriai megfigyelés alatt állnak.

Az amstetteni rémet azzal vádolják, hogy huszonnégy évig tartotta fogságban lányát, Elisabethet a pincében, aki a többszöri erőszak következtében hét gyermeket is szült apjának. Közülük három az anyjukkal élt a tömlöcbe zárva, három gyermeket a nagyszülők „vettek magukhoz”, egy pedig még csecsemőkorában meghalt.

A nagymama, az anya és az öt gyermek rendszeresen együtt töltik napjaikat a helyi klinikán.
(A hatodik gyereket, a tizenkilenc éves Kerstint egy másik kórházban ápolják.)
Magántanár kezdi majd tanítani azokat a gyermekeket, akik eddigi egész életüket a külvilágtól elzárva töltötték. Gondot fog okozni a személyazonosság kérdése is számukra, hiszen nem áll rendelkezésükre semmilyen okmány, mivel a tömlöcben születtek. Elisabeth ügyvédje jogi úton fogja kezdeményezni, hogy zárolják Josef Fritzl vagyonát, hiszen védence és annak gyermekei jelenleg nincstelenek. Wilhelm Molterer alkancellár ezzel kapcsolatban közölte: a pincében fogva tartott három gyermek visszamenőleg megkapja a nekik járó családi pótlék teljes összegét.

Az osztrák sajtót bejárta néhány, állítólag Elisabeth által írt levél, melyeket még 1984-ben küldött egy barátnőjének. A legutolsóban arról írt, hogy szeretne minél hamarabb jó messzire költözni apjától, ezért feladja pincérnői állását, és nővéréhez költözik.

A jobboldali ellenzéki pártok, az aFPÖ és a BZÖ elégedetlenek a bécsi kormány szexuális bűncselekményekre vonatkozó büntetőjogi rendelkezéseinek szigorításával. A módosítás szerint a jelenlegi 15 év helyett 30-ra emelkedik az ilyen bűncselekményt elkövetők rehabilitációs ideje. Az ellenzéki pártok szerint sokkal keményebben kellene fellépni ilyen ügyekben, például lehetne a büntetés kémiai úton való kasztrálás és életfogytiglani börtönbüntetés.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik