Nagyvilág

Egy kínai pártlap ismét támadta a dalai lámát

A Tibet Daily című hivatalos kínai lap azzal vádolta meg a dalai lámát, hogy Tibet szellemi vezetője az ázsiai ország nevének befeketítésén mesterkedik.

Elemzők a lap szerdai számában megjelent cikkben
foglaltakból azt a következtetést szűrték le: a központi kínai kormányzatnak
még sincs ínyére egyezkedni a dalai lámával annak ellenére, hogy a napokban
Peking képviselői kapcsolatba léptek a szellemi vezető személyes küldötteivel
az elmérgesedett tibeti helyzet rendezése érdekében.


A hivatalos kínai tömegtájékoztatás korábban azt állította:
a dalai láma szította a márciusban, Tibetben kezdődött zavargásokat, és a
pekingi nyári olimpiai játékok bojkottálására törekszik. Ezt a tibeti szellemi
vezető kereken cáfolta, és többször kérte Pekinget: a nézeteltéréseket
tárgyalásos úton rendezzék

A Tibet Daily szerdai írásának szerzője úgy vélte: a dalai
láma a tibeti problémát “nemzetközösíteni” akarja, vagyis azoknak az
erőknek akar kedvezni, kedvezni, akiknek nem tetszik Kína fejlődése, valamint
az ázsiai ország népét továbbra is szegénynek és gyöngének szeretnék látni. A
cikk szerint a Kína jó hírnevének lerombolására tett otromba kísérlet részét
képezi a tibeti szakadár erők összeesküvésének.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik