Külföld

Berlusconi, a botrányok miniszterelnöke

admin
admin

2008. 05. 06. 07:00

Silvio Berlusconi Itália egyik leggazdagabb és – médiabirodalmának köszönhetően – legbefolyásosabb embere. A harmadik ciklusát kezdő olasz miniszterelnök állandóan a középpontban van: hol vulgáris beszólásai, hol az interneten terjedő botrányvideói, hol pedig korrupciós ügyei miatt beszélnek róla. Bár sokan kókler politikusnak és maffiózónak tartják, kétségtelen: az elmúlt ötven évben ő volt az egyetlen miniszterelnök, aki képes volt kitölteni mandátumát, és bár számtalan eljárás indult ellene, végül mindegyiket megúszta.

Silvio Berlusconi májusban harmadik miniszterelnöki ciklusát kezdi, az 1993-ban általa alapított Forza Italia (Hajrá Olaszország) vezette jobboldali tömörülés élén. Pártja először 1994-ben volt sikeres, kormánya azonban pár hónap után megbukott. Az ezt követő választásokon rendre alulmaradt, végül 2001-ben ismét győzelemre vitte a jobboldalt, akkor Francesco Rutelli baloldali tömörülését győzte le.

Harmadszor miniszterelnök

Rossz nyelvek szerint miniszterelnöki mandátuma mentette meg a börtöntől, zűrös pénzügyi tranzakciói miatt ugyanis eljárás folyt ellene, kormányfőként azonban érinthetetlen lett, később pedig elévült az ügye. Ami biztos: ezúttal kitöltötte kormánya élén ötéves mandátumát, ami egyedülálló teljesítmény volt Olaszország elmúlt fél évszázados történetében.

Berlusconit ezért váratlanul érte, hogy minimális különbséggel bár, de vesztett Romano Prodi baloldali kormányával szemben. (A kampányban egyébként nem emelt sokat népszerűségén, hogy a baloldarla voksolókat egy megszólalásában coglionénak, azaz herezacskónak titulálta). A jobboldali politikus választási csalást emlegetett és hetekig nem fogadta el az eredményt, míg végül elismerte vereségét.

A visszavágásra azonban nem kellett sokáig várnia: idén februárban egy kisebb párt koalícióból való kilépése és egy elbukott bizalmi szavazás után Adót csökkentett

Silvio Berlusconi bár folyamatosan botrányaival került – a nem az ő kezében levő – lapok címlapjára, miniszterelnökként több fontos és népszerű intézkedést hozott. Csökkentette például az adókat és a vállalatok terhelését a nagyobb gazdasági növekedés érdekében, ugyanakkor szigorított a bevándorlás politikán és keményebben büntette a droghasználatot.

Külpolitikáját az amerikabarátság határozta meg, teljes mellszélességgel támogatta például a 2003-as iraki megszállást. Olasz békefenntartókat küldött a misszió segítésére.

Fél Olaszország a zsebében van

A Forbes magazin 2007-es adatai szerint Silvio Berlusconi – akit egy nyolcvanas években kapott kitüntetés után, enyhén ironikusan, az olasz sajtó Cavalierenek, azaz Lovagnak szólít – a világ 37. leggazdagabb embere: 11 milliárd dollár van a számláján. Ezzel Olaszországban ő a legmódosabb.

Vagyonát ingatlan- és médiabirodalmával alapozta meg. Az 1960-as években egy 3500 lakásos lakóparkot álmodott meg Milano külvárosába, a Linate repülőtér mellé. Hamarosan a járatokat más repülőtérre irányították, így ingatlanjainak értéke megugrott.

Kétesen épített médiabirodalom

A média világába 1973-ban lépett be a Telemilano kábeltelevízió-állomás létrehozásával. 1978-ban közös vállalkozása volt barátjával, Bettino Craxival, a szocialista párt főtitkárával. Craxi miniszterelnöksége alatt hozták meg azon jogszabályokat, amellyel Berlusconi médiacégei betörhettek az addig monopolizált piacra. Craxi példája egyébként intő lehet Berlusconi számára: a nyolcvanas években Olaszország legbefolyásosabb politikusai közé tartozott, korrupció és törvénytelen pártfinanszírozás miatt több perben összesen 28 évi szabadságvesztésre ítélték. Botránya alapjaiban ingatta meg akkor az olasz demokráciát.

Silvio Berlusconi alapítója és főrészvényese a Fininvest nevű, főleg médiával foglalkozó cégnek. Jelenleg a három televíziós csatornával és így a nézők nagyjából felével rendelkező Mediaset cégcsoport tulajdonosa, de övé a Publitalia nevű, hazájában piacvezető hirdetési ügynökség is. Berlusconi birtokolja ezenkívül Olaszország legnagyobb kiadóházát, az Arnoldo Mondadorit is. Érdekeltségei vannak a mozi- és a videoforgalmazásban is a Medusa és a Penta révén, de a bank- és biztosítás területén is. Feleségéé az Il Giornale és az Il Foglio című, viszonylag nagy példányszámban eladott jobbközép lapok.
Népszerűségére épít

Mediaset TV nevű cége döntő szerepet játszott politikai sikereiben: az általa tulajdonolt csatornák híradói és más információs műsorai gyakran tartalmaztak burkolt vagy nyílt politikai propagandát.

Berlusconi tehetsége a média világában azonban vitathatatlan: producere volt a Mediterraneo című Oscar-díjas filmnek.

Népszerűségét növeli, hogy 1986 óta a futballmániás Itália egyik legjobb csapatának, az A.C. Milannak az elnöke. Igaz, miniszterelnökké választásakor erről a posztjáról lemondott. Vezetése alatt a csapat több nemzeti bajnokságot és kupát, valamint nemzetközi tornát nyert.

Jó családból való

Silvio Berlusconi 1936 szeptemberében született Milánóban. Felső középosztálybeli családban nevelkedett. A középiskolát szerzetesek között végezte, majd jogot tanult a milánói egyetemen: itt Cum laude minősítéssel végzett 1961-ben, diplomamunkájában a hirdetések jogi vonatkozásait vizsgálta. Érdekesség, hogy bár bevonult a hadseregbe, az akkor kötelező egyéves szolgálatot nem töltötte le. Az eset viszont mély nyomokat hagyhatott benne, ugyanis miniszterelnöksége alatt ő törölte el a kötelező katonaság intézményét.

A politikus 1965-ben házasodott meg először, ebből a házasságából két gyermeke született. Két évtizedes házasság után elvált Veronica Lario színésznőért, akivel három közös gyermeket nevelnek. Bár Berlusconi élete a nyilvánosság előtt zajlik, feleségével feltűnően ritkán mutatkozik. Botrányok persze azért innen is kiszivárognak: a 72 éves politikus a kamerák kereszttüzében csapta a szelet Mara Carfagna modell-műsorvezetőnek. Az eset után címlapon kért bocsánatot feleségétől, megbánása ellen szól azonban, hogy a – több lapnak félmeztelenül pózoló – hölgyet új kormányában szociális miniszternek kívánja kinevezni.

Bár Berlusconi nagy hangsúlyt fordít külsejére – rendszeresen plasztikai kezeléseken simíttatja ki arcbőrét – korát nem tudja letagadni. 2006 novemberében pártja kongresszusán váratlanul elájult. Kiderült, a szívével van baj, ezért pacemakert ültettek be.

Nem ma született bárány

Berlusconi pályáját végigkísérték a bírósági tárgyalások: hol túl nagy piaci részesedése, hol korrupciógyanús ügyek vagy adócsalás gyanúja miatt támadták. Több cégtársát és barátját jogerősen elítélték a bíróságok – testvérén például 52 millió eurót vasaltak be egy korrupciós ügy miatt –, Berlusconit azonban soha nem ítélték el jogerősen. Igaz, támadói szerint miniszterelnökségeit előszeretettel használta fel olyan jogszabályok megalkotására, amelyek segítségével kibújhat a bírósági vádak alól.

A miniszterelnökről rendkívül sok és változatos videó kering a népszerű megosztó oldalakon. Ezekből válogattunk – nézze meg a videócsokrot, ahol Silvio Berlusconi énekel, Putyinnal viccel, közönségeskedik, vagy éppen orrot túr.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

2871252 06/13/2016 US soldiers during a stop of the US armed forces in Riga in the course of the Dragoon Ride II of the Saber Strike-2016 international exercise. Taisija Voroncova/Sputnik
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.