Nagyvilág

Május 1: összecsapások a felvonulásokon

Több tízezres tömegek vettek részt a világ számos országában csütörtökön a május 1-jei megmozdulásokon. A török rendőrség Isztambulban vízágyúk és könnygáz bevetésével akadályozott meg egy engedély nélküli nagygyűlést, és mintegy félezer embert vett őrizetbe. Moszkvában és más orosz városokban a növekvő megélhetési költségek miatt tüntettek.

Az isztambuli összecsapásra azután került sor, hogy a hatósági tilalom ellenére több szakszervezet a belvárosi Taksim térre hirdette meg tüntetését. A térre azóta nem engedélyeznek rendezvényeket, hogy 1977-ben ismeretlenek tüzet nyitottak az ott demonstrálókra.

Hivatalos adatok szerint Oroszország több mint ezer városában tartottak május 1-jei megmozdulásokat. A munka ünnepének jelentősége azonban már messze nem akkora mint a szovjet időkben volt. A dolgozók ünnepén szerte Oroszországban ezrek tiltakoztak a rohamosan emelkedő élelmiszerárak ellen, rávilágítva az egyik legsúlyosabb kihívásra, amellyel a jövő héten hivatalba lépő új elnöknek, Dmitrij Medvegyevnek szembe kell majd néznie.

A minimálbér törvényes bevezetésének követelése állt a május elsejei nagygyűlések középpontjában Németországban, ahol a megmozdulásokon összesen mintegy félmillióan vettek részt. A megmozdulások a legtöbb német városban békésen zajlottak. Hamburgban, Nürnbergben és a rajna-pfalzi Neustadtban azonban összetűzésekre került a szélsőjobboldali randalírozók, illetve a baloldali ellentüntetők között.

Szélsőjobboldaliak randalíroztak Lausanne-ban (fotó: MTI)

Szélsőjobboldaliak randalíroztak Lausanne-ban (fotó: MTI)

Prágaban Vojtech Filip, a cseh ellenzéki kommunisták (KSCM) elnöke élesen bírálta a Mirek Topolánek vezette jobbközép koalíciót a párt néhány ezer embert vonzó nagygyűlésén. Filip ismét ellenezte, hogy az amerikai rakétavédelmi tervek keretében radarállomást létesítsenek cseh földön. Franciaország több városában ezrek tiltakoztak Nicolas Sarkozy elnök kormányának reformpolitikája ellen. Görögországban a szakszervezeti tüntetést sztrájkok kísérték, közlekedési fennakadásokat okozva.

Havannában a nagyhatalmú kommunista szakszervezet főtitkára, Salvador Valdes Mesa beszédében hatékonyabb és keményebb munkára szólította fel a május 1-jei felvonulás több százezer résztvevőjét, tekintettel az üzemanyagok és az élelmiszerek árának világpiaci emelkedésére. Délkelet-Ázsiában a világszerte tapasztalt élelmiszerválság jegyében zajlottak le a május 1-jei megmozdulások. Az indonéz fővárosban, Jakartában tízezrek vonultak fel az élelmiszer- és üzemanyagárak csökkentését, valamint a munkások bérének és a parasztok jövedelmének emelését követelő plakátok alatt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik