Külföld

Göncz: Slota a kormányban van, a gárda nincs

admin
admin

2008. 04. 28. 11:22

Szeretnénk, ha Szlovákia elismerné, hogy a II. világháború után, a kollektív bűnösség elve alapján vétlen emberek szenvedtek - jelentette ki Göncz Kinga a Hospodárské Noviny című cseh gazdasági és politikai napilap intrjújában.

A magyar diplomácia vezetője leszögezte: a Benes-dekrétumok
nagy része a csehszlovák, illetve a szlovák államiság kérdését érinti, s ezt
Budapest elfogadja, mert tudja, hogy ez Szlovákia számára nagyon fontos.

„A dekrétumok között azonban van kis rész, amely a kollektív bűnösségről
és a magyarok kollektív megbüntetéséről szól, a magyarokat ennek alapján
elüldöztek Szlovákiából, illetve a II. világháború után más módon megbüntették.
A magyarok számára ez nagyon fájdalmas tapasztalat, amely nagyszámú embert,
mintegy százezer családot érint. Ez összesen majdnem egymillió ember” –
fejtette ki Göncz Kinga.

Szerinte ezért nagyon vitatható a kérdés ismételt felvetése, ahogy ez a szlovák
parlamentben történt. A szlovák parlament újra megszavazott egy olyan dolgot,
ami felelevenítette ezt a fájdalmat. Göncz Kinga úgy véli: Szlovákiának
megértést kellene tanúsítania az ügyben, hiszen az emberek, akiket fájdalmasan
érintettek a Benes-dekrétumok, még mindig itt vannak közöttünk.

Arra a kérdésre válaszolva, hogy mi lehetne a megoldás, a külügyminiszter
asszony leszögezte: A nyílt beszéd arról, hogy a Benes-dekrétumok egy része
emberellenes volt, és hogy elfogadhatatlan újra olyasféle reagálásról beszélni,
mint amilyen a kollektív bűnösség elvének alkalmazása.

Az újságíró felvetésére, hogy ez nagyon veszélyes lehet egész Közép-Európára,
például a csehek és a németek, a lengyelek és a németek kapcsolatára, Göncz
Kinga azt válaszolta, hogy az akkori események megtörténtek, részei a
történelemnek. „Beszélni kell arról, hogy mi történt például Németország
és Lengyelország között. Ez nem jelent pénzügyi kártérítést. Azt el kell
választanunk az erkölcsi, az érzelmi kártérítéstől” – jegyezte meg.

A magyar külügyminiszter visszautasította azt a párhuzamot, hogy míg
Szlovákiában van egy szélsőséges Ján Slota, addig Magyarországon működik egy
Magyar Gárda. „Van köztük egy nagy különbség: Ján Slota az egyik
(szlovákiai) koalíciós párt elnöke. A Magyar Gárda nincs a magyar
kormányban” – mutatott rá Göncz Kinga.

A szlovákiai magyarság helyzetével kapcsolatos magyar álláspontot firtató
kérdésre a külügyminiszter kifejtette: Szlovák részről létezik egy ígéret, hogy
a jelenlegi status quo fennmarad, de sok az ellentmondásos jelenség.

„Úgy látom, hogy a magyar kisebbség helyzete Szlovákiában szilárd, s csak
egy problémát látok: hiányoznak a jogi garanciák. Ezek a demokrácia lényegéhez
tartoznak. Többször is hangsúlyoztam, hogy sokat segítene egy kisebbségi
törvény, amely Szlovákiában hiányzik” – fejtette ki a magyar diplomácia
vezetője a Hospodárské Novinyben.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.