Külföld

Sarkozy: nem tudok mindent megcsinálni

admin
admin

2008. 04. 25. 11:39

Évértékelő beszédében a francia köztársasági elnök elismerte, hogy az elmúlt egy évben követtek el hibákat. A „nehéz nemzetközi helyzettel” és kommunikációs hibákkal magyarázta, hogy a reformoknak csak egy részét sikerült elindítani. Sarkozy ismét hevesen ellenezte Törökország EU-tagságát, magánéletével kapcsolatban pedig kijelentette, hogy helyreállt a rend.

Nicolas Sarkozy, akit egy évvel ezelőtt a szavazatok 53 százalékával választottak elnökké, és jelenleg a népszerűségi lista legalján áll, csütörtök este 100 percen át válaszolt élő adásban öt vezető politikai újságíró kérdéseire, akik elsősorban a Franciaországot érintő gazdasági, szociális és belpolitikai, valamint külpolitikai problémákról faggatták. Sarkozy nyilvánosság előtt zajló magánélete és az eddig végrehajtott reformok viszonylag csekély hatása volt a legnagyobb hatással a francia elnök népszerűségvesztésére – írja a BBC.

Nagyobb autonómiát kell Tibetnek biztosítani, a kínai hatóságoknak ugyanolyan pragmatizmusról kell tanúbizonyságot tenniük, mint amilyet Hongkong esetében tettek – hangsúlyozta csütörtök esti tévéinterjújában Nicolas Sarkozy francia államfő.

Kikelt a török EU-tagság ellen

A francia elnök megdöbbenését fejezte ki amiatt, ami Tibetben történt, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy nem szeretné, ha Kínát kivetné magából az emberiség. Megerősítette, hogy személyesen próbálta meg a kínai elnök és a dalai láma közötti párbeszéd felvételének feltételeit megteremteni.

Az olimpia megnyitóján való részvételét illetően Sarkozy elmondta: egyelőre még nem tudja, hogy mit fog tenni. Egyrészt mert esélyt kíván adni a párbeszédhez, másrészt, mert a nyári olimpia idején Franciaország fogja betölteni az Európai Unió soros elnöki tisztét, és szeretné, ha a 27 tagállam egységes álláspontot képviselne a kérdésben.

Sarkozy hangsúlyozta, hogy továbbra is ellenzi Törökország csatlakozását az Európai Unióhoz, és ígértet tett arra, hogy ha a kérdés mégis felvetődik, népszavazást fog kiírni, annak ellenére, hogy az általa javasolt alkotmánymódosítás szerint az EU további bővítését a jövőben elég lesz a parlamenttel ratifikáltatni.

Elismerte a hibákat

A köztársasági elnök elismerte, hogy az elmúlt egy évben ő is, és miniszterei is követtek el hibákat, amelyeket elsősorban kommunikációs okokkal magyarázott, de hangsúlyozta, hogy folytatni kívánja a megkezdett reformokat. „Azt sejtettem előre, hogy nem a kiváló közvélemény-kutatási eredmények kommentálásával fogok öt évet tölteni” – ironizált saját értékelésében az elnök, hozzátéve, hogy „Franciaországban mindig van valaki, aki elégedetlen”.

Azt kérte a franciáktól, hogy ötéves mandátuma végén ítéljék meg tevékenységét, emlékeztetve arra, hogy azért választották elnöknek, hogy „indítsa el azokat a változásokat, amelyekre az országnak szüksége van”.

A BBC beszámolója alapján Sarkozy kiállt a 35 órás munkahét megreformálása mellett. A jelenlegi rendszer egy gazdasági katasztrófa, “Franciaország legnagyobb problémája az, hogy az itt élők nem dolgoznak eleget” – fogalmazott.

Nem nőtt a vásárlóerő

„Nem tudok mindent megcsinálni egyszerre” – hangoztatta az államfő, amit „a nehéz nemzetközi helyzettel” (magas olajár, erős euró, gyenge dollár) indokolt, amely szerinte „eggyel több ok, hogy felgyorsuljanak a reformok”. Összesítése szerint megválasztása óta 55 reform indult el Franciaországban.

A választási kampányban a magát a majdani „vásárlóerő elnökeként” aposztrofáló Sarkozyről jelenleg a franciák alig 15 százaléka gondolja, hogy sikerült egy év alatt ténylegesen javítania vásárlóerejükön, 72 százalékuk elégedetlen tevékenységével, és 79 százalékuk úgy véli, hogy az ország helyzete nem javult az elmúlt évben.

A korábbi gyakorlattól eltérően újságírói kérdésre Sarkozy visszautasította, hogy magánéletéről beszéljen. Csak annyit közölt: „Minden helyreállt” ezen a téren. Carla Bruni énekesnővel, egykori topmodellel februárban kötött házassága óta az államfő semmilyen témát nem szolgáltatott a médiának a magánéletről, amelynek kiteregetése miatt korábban számos kritika érte, és népszerűségvesztésének okát is jelentős részben ezzel magyarázták az elemzők.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.