Külföld

Zöld utat kapott a Galileo-program

admin
admin

2008. 04. 23. 13:43

Az Európai Parlament (EP) Strasbourgban túlnyomó többséggel elfogadta Barsiné Pataky Etelka néppárti EP-képviselő jelentését az európai globális navigációs műholdrendszerről.

A 2013-ra üzemképes állapotba hozandó, GNSS rövidítésű műholdrendszer két programból áll össze: a GPS-jeleket felhasználó Egnosból és a – tervek szerint harminc műholdból, valamint ennek földi infrastruktúrájából létrejövő – Galileóból. Az EP 607 igen, 36 nem szavazattal, 8 tartózkodás mellett fogadta el a mostani szavazásban a magyar képviselőnő jelentését.

A projektet hosszas viták után végül teljes egészében EU-forrásokból finanszírozzák. A 2007-2013-as időszakra a programokra rendelkezésre álló teljes költségvetés 3 milliárd 405 millió euró.

A rendelet európai parlamenti témafelelőse, Barsiné Pataky Etelka, jelentésében felhívta a figyelmet arra, hogy a Galileo-program kiépítési szakaszára az unió közbeszerzési szabályai vonatkoznak. „Az európai globális navigációs műholdrendszer programja nem egyik vagy másik tagállam, nem egyik vagy másik iparvállalat ügye, hanem „made in Europe” program” – hangsúlyozta.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.