Nagyvilág

Iszlám erőddé alakítaná az al-Kaida Irakot

A muzulmánok legfőbb feladata, hogy Irakot iszlám erőddé változtassák – áll Ajman-az-Zavahri, az al-Kaida nemzetközi terrorista hálózat második számú emberének üzenetében.

Az üzenetet egy olyan internetes oldalon helyezték el, amelyen korábban is üzentek már az iszlám szélsőségesek. A 16 perces hangfelvétel hitelességét független forrásból nem lehetett megerősíteni. A honlapon szerepel mindenesetre az al-Kaida jelképe, és ebben a hónapban ez már a második ilyen felvétel, amely Zavahrinak tulajdonítható.

Az üzenetben az al-Kaida alvezére arra szólítja fel a muzulmánokat, hogy küzdjenek egy nagy muzulmán állam megteremtéséért. Nem akarnak egyebet, mint saját kezükkel visszaszerezni jogaikat, de nem „nevetséges és csalárd” választások útján – mondta. Zavahri az amerikaiak vereségének jeleként értékelte David Petraeus tábornok, az Irakban állomásozó amerikai haderő főparancsnokának korábbi szavait, amellyekkel az amerikai csapatok Irakból történő kivonásának felfüggesztését kérte.

Az al-Kaida második számú vezetője úgy vélekedett, hogy az Egyesült Államok összeesküvést sző a síita többségű Iránnal karöltve, hogy „robbanást idézzenek elő” a Közel-Keleten.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik