Nagyvilág

Övön aluli ütést kapott az RMDSZ

A román pártok közös jelölteket szándékoznak állítani a magyarok által többségben lakott székelyföldi megyékben - írja pénteken a romániai magyar sajtó. Ezzel az RMDSZ kormányzati partnerétől is övön aluli ütést kapott.

A Krónika és az Új Magyar Szó című napilapok egyaránt beszámolnak arról, hogy “magyarellenes koalíció” jött létre a mintegy 40 százalékban magyarok által lakott Maros megyében, ahol közös jelöltállításban állapodott meg egymással a Szociáldemokrata Párt (PSD), a Demokrata Liberális Párt (PD-L) és a Nagy-Románia Párt(PRM).

Hárompárti szövetség

Az egyezség értelmében a három román párt Marosvásárhelyen Dorin Florea jelenlegi polgármestert támogatja újabb mandátumszerzési kísérletében, akinek legfőbb kihívója a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) által jelölt Borbély László fejlesztési, középítkeztetési és lakásügyi miniszter lesz.

A három román párt a Maros megyei tanácselnöki tisztséget is egyetlen személy révén pályázza meg. A Krónika megállapítja, hogy a hárompárti román koalíció nem nyerte el az RMDSZ tetszését annál is inkább, mivel a szövetség Maros megyei tanácselnökjelöltjének a Magyar Polgári Párt (MPP) színeiben pályázó személlyel külön meg kell harcolnia a magyar szavazatokért.

Jobb és baloldal az RMDSZ ellen

Kelemen Hunor, az RMDSZ ügyvezető elnöke szerint a magukat jobb és baloldali pártoknak nevező erőket egyaránt magában foglaló román koalíció az RMDSZ jelöltje ellen jött létre.

Ezzel egy időben az RMDSZ kormányzati partnerétől is övön aluli ütést kapott – állapítja meg a Krónika. A lap emlékeztet arra, hogy miközben a Nemzeti Liberális Párt (PNL) Maros megyében kimaradt a román választási koalícióból, Bogdan Olteanu, a képviselőház liberális elnöke bejelentette: javaslatot tesz a román parlamenti pártoknak, indítsanak közös jelölteket Maros, Hargita és Kovászna megyében.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik