Külföld

Választanak Montenegróban

admin
admin

2008. 04. 06. 09:01

Montenegróban vasárnap reggel megkezdődött az első elnökválasztás azóta, hogy az egykori jugoszláv tagköztársaság 2006. júniusban függetlenné vált.

Több mint ezeregyszáz szavazóhelyiség nyitott ki – helyi idő szerint – reggel nyolc órakor, és este kilencig tartanak majd nyitva. Az első adatok várhatóan a zárást követően egy órával kerülnek nyilvánosságra.

A választásra jogosult 490 ezer szavazó négy jelölt közül választhat, a nagy esélyes a jelenlegi államfő, Filip Vujanovic, aki az előzetes felmérések szerint már az első fordulóban győzhet.

Az új elnöknek, akit öt éves időtartamra választanak meg, folytatnia kell az uniós csatlakozáshoz szükséges reformokat. Az ország 2012-ben szeretne az Európai Unió tagja lenni.
Montenegró Jugoszlávia felbomlása után, 1992 februárjában népszavazás döntötte el, hogy az 1992. április 27-én megalakult “harmadik” Jugoszlávia része marad.

2003-ban átalakult Szerbia és Montenegró Államközösségévé, amely a két állam laza szövetségén alapult. 2006. május 21-én népszavazáson a lakosság 55,5 százaléka döntött az államközösségből való kiválás mellett, így Montenegró 2006. június 3-án kikiáltotta függetlenségét.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.