Külföld

Kim Dzsong Il szemlét tartott

admin
admin

2008. 04. 06. 16:06

Kim Dzsong Il észak-koreai vezető szemlét tartott országa egyik katonai támaszpontján a KCNA hivatalos hírügynökség vasárnapi jelentése szerint.

Ennek előzménye, hogy nagyon feszültté vált a viszony Phenjan és Szöul között. Legutóbbi fejleményként Észak-Korea csütörtökön bejelentette, hogy megszakít minden párbeszédet Déllel, majd azzal vádolta meg szomszédját, hogy hadihajókat küldött felségvizeire.

Kim a szemlén kifejezte elégedettségét a hadsereg harckészültségével, és kijelentette, hogy katonái “egyetlen csapással visszavernék az esetleges ellenséges behatolást”. Egy kiképzőtáborban tett látogatásán erődnek nevezte a külvilágtól elzárt kommunista országot, és arra buzdította az újoncokat, hogy váljanak jó harcosokká – jelentette a KCNA, de nem közölte, hogy mikor történtek ezek a szemlék.

A hadsereg lojalitásának erősítése érdekében ilyen látogatásokra rendszeresen sort kerít az első számú vezető, de a mostaniaknak jelentőséget adhat az, hogy Észak-Korea – mint az AP amerikai hírügynökség felidézi – egy héttel ezelőtt megfenyegette Délt: “porrá zúzza” egy megelőző csapással.

Phenjan amiatt fenyegetőzött így, hogy az új dél-koreai vezérkari főnök, Kim Te Jang parlamenti meghallgatásán lehetségesnek nevezte egy saját megelőző csapás elindítását, ha megállapítást nyerne, hogy Észak-Korea nukleáris támadásra készül Dél-Korea ellen.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

AUCKLAND, NEW ZEALAND - AUGUST 29:  Phil Taylor engages with his fans during the Auckland Darts Masters at The Trusts Arena on August 29, 2015 in Auckland, New Zealand.  (Photo by Michael Bradley/Getty Images)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.