Nagyvilág

Háborúval fenyegeti Phenjan Dél-Koreát

Észak-Korea katonai ellenlépésekkel fenyegette meg csütörtökön Dél-Koreát, amiért a szöuli vezetés nem hajlandó bocsánatot kérni vezérkari főnökének egy kijelentéséért.

A phenjani rezsim Szöulnak küldött üzenetében Dél-Koreát tette felelőssé a döntéséért, s a kapcsolatok megszakítása mellett a közös határ lezárását is bejelentette. Az üzenetben immár Kim Dzsong Il észak-koreai diktátor maga ismétli meg azt a fenyegetést, hogy (közelebbről meg nem határozott) katonai lépéseket tesznek Dél-Koreával szemben, válaszként a bocsánatkérés szöuli elutasítására.

Az új dél-koreai vezérkari főnök, Kim Te Jang múlt heti parlamenti meghallgatásán lehetségesnek nevezett egy célzott megelőző csapást, ha megállapítást nyerne, hogy Észak-Korea nukleáris támadásra készül Dél-Korea ellen. Válaszul Phenjan kedden heves kirohanást intézett Ri Mjong Bak dél-koreai elnök ellen, azzal vádolva a konzervatív politikust, hogy Észak-Koreával szemben meghirdetett keményvonalas politikája “katasztrofális következményekhez vezethet”.

Ri csütörtökön Phenjant tette felelőssé a múlt héten kialakult feszültségekért, ugyanakkor “őszinte párbeszédet” sürgetett a feszültségek enyhítése érdekében. A hivatalába februárban beiktatott elnök elődjénél keményebb kezű bánásmódot ígért az északi kommunista rezsimmel szemben, arra figyelmeztetve Phenjant, hogy kézzelfogható előrelépést kell tennie atomprogramjának leszerelése ügyében, és javítania kell az emberi jogi helyzeten, ha továbbra is igényt tart a déli segélyekre. Feltételeit Phenjanban hadüzenetként értékelték, amint azt a Rodong Szinmun is kifejtette kedden.

Szöulban úgy tartják, hogy a hasonló kirohanásokkal Phenjan az április 9-én tartandó dél-koreai parlamenti választások kimenetelét igyekszik befolyásolni, mivel a választásokon a felmérések szerint Ri Mjong Bak konzervatív Nagy Nemzeti Pártjának (GNP) győzelme várható.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik