Nagyvilág

Felújították Bukarestet a NATO-csúcsra

Cirkáló vadászrepülők, megemelt terroristaellenes készültségi szint, szesztilalom, sármos közlekedési rendőrök, virágültetések és befogott kóbor ebek – Románia alaposan megadta a módját a NATO-csúcstalálkozó előkészületeinek. Az április 2-4. között zajló bukaresti csúcs megrendezésére 26 millió eurót költöttek.

A komoly előkészületekre szükség is volt, hiszen a romániai lesz a NATO-csúcsok történetének eddigi legnagyobb rendezvénye. Nemcsak az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének a 26 tagországa képviselteti magát, hanem a Partnerség a Békéért Program 23 tagja is jelen lesz a bukaresti csúcstalálkozón. 48 állam- és kormányfő, ötezer delegált, 3500 újságíró tartózkodik majd a román fővárosban, akiknek a testi épségére több ezer ügynök és biztonsági ember felügyel.

Fokozott terrorveszély

A román nemzetvédelmi tanács a csúcstalálkozó előtt egy héttel a nemzetközi eseményre való tekintettel megemelte a terroristaellenes készültség szintjét. Az eddigi – 2 éve érvényben lévő – „elővigyázatossági” szintről a különleges intézkedéseket feltételező „mérsékelt” szintre (azaz kékről sárga színű fokozatra) emelték a terroristaellenes készültséget. Mindezt azzal magyarázták, hogy a NATO-csúcs méreteit, fontosságát és részvevőit tekintve terrorista merénylet lehetőségére lehet számítani.

Bukarest nemcsak esztétikai, hanem biztonsági szempontból is alaposan kitett magáért. A csúcstalálkozó előtt már egy hónappal a világ minden részéről érkeztek titkosügynökök, hogy felmérjék a román biztonsági intézkedéseket. Sőt szimulációs gyakorlatokkal tesztelték is a román kollégák éberségét (például hogy reagál, ha terrortámadás éri az egyik delegáció konvoját).

A román hatóságok arról is gondoskodtak, hogy a csúcstalálkozó helyszínén vegyi és a biológiai fegyverek szakértői is jelen legyenek, illetve több ezer – a rendőrség munkáját kisegítő (például búvár) – szakember is.

Megerősített készenlét

A NATO-csúcs idején a román belügyminisztérium összesen 23 ezer alkalmazottja felügyeli az eseményt. Bukarest utcáit 9 ezer rendőr és 8 ezer csendőr, míg a határátkelőket 1800 határrendőr ellenőrzi.

Őr posztol a bukaresti parlament előtt - csak a csinosabbakat állítják ki (Fotó: MTI)

Őr posztol a bukaresti parlament előtt – csak a csinosabbakat állítják ki (Fotó: MTI)

Az utóbbiak munkáját a belügyminisztérium 2500 alkalmazottja segíti a lakosság-nyilvántartási és bevándorlási hivatalokban. A csúcstalálkozó biztonsága érdekében Románia szigorította a határellenőrzéseket és fokozott biztonsági intézkedéseket vezetett be a határoknál is.

Lapunk munkatársának tapasztalatai szerint a regisztráció be- és kilépéskor is jelentősen megnöveli a határforgalmat a magyar-román határnál. Nagylaknál a kamionok órákat állnak, de hétvége óta a személyautóknak is nagy torlódásra kell számítaniuk.

Vadász- és tankergépek

Az amerikai 323. expedíciós repülőezred állományából több száz támogató és operációs segítséget, illetve utánpótlást biztosító gépet (többek között KC-135 tankergépeket, F-15-ös, F-15E, F-16-os típusú harci repülőgépeket) helyeztek át a csúcstalálkozó idejére Kelet-Európába.

Washington 500 katonát és 18 darab F–15-ös vadászgépeket küldött Romániába, hogy a NATO-csúcs napjaiban – a román légierőt kisegítve – Bukarest légterét őrizzék. Az angol légierő (Royal Air Force) lakenheath-i bázisáról is érkezett egy F-15-ös vadászgép Aranyosgyéresre (Campia Turzii), a Kolozsvár melletti repülőtérre, hogy szükség esetén légvédelmi támogatást nyújtson Romániának.

A Kelet-Európába ideiglenesen „áthelyezett” gépekből, illetve a légiirányító és légtér-gazdálkodási feladatokból hazánknak is jutott. Az április 6-ig tartó Operation Noble Endeavor (Nemes Erőfeszítés) elnevezésű légi rendészeti misszió keretében az amerikai légierő üzemanyag-utántöltő repülőgépeket (úgynevezett tankergépeket) állomásoztat Ferihegyen a Románia felett járőröző vadászrepülők kiszolgálására. Sőt, az idegen gépek az észak-atlanti szövetség találkozója alatt Magyarország légterébe is berepülhetnek.

—-Potemkin-falu lett Bukarest—-

A NATO-csúcs idején Bukarest I. és III. kerületének polgármestere megtiltotta a szeszesitalok árusítását a csúcstalálkozó helyszínének a környékén. A rendelet értelmében a külföldi vendégeknek szállást adó helyszínek, illetve a hivatalos delegációk haladására kijelölt útvonalak közelében lévő kereskedelmi egységeknek (az éttermek kivételével) tilos alkoholt árusítaniuk.

Elegánsabbá tették a csúcstalálkozó által érintett kerületeket, ugyanis a sintérek menhelyekre szállították a kóbor kutyákat, a hajléktalanokat pedig ideiglenes szállásokon helyezték el. A delegáció útvonalait is kicsinosították a lombkoronák megmetszésével, tömeges virágbeültetésekkel, kerítések átfestésével, valamint a rozsdás közlekedési jelzőtáblák kicserélésével.

A főváros annyira ügyel az esztétikumra, hogy a román rendőrség főparancsnoksága még azt is utasításba adta, hogy olyan rendőröket válogassanak forgalmi rendőrnek, akik „jól mutatnak”, azaz nem túlsúlyosak.

Kirittyentették a Parlamentet

A nemzetközi rendezvénynek otthont adó parlamenti palota megfelelő berendezésére 8 millió eurót fordított Románia. Az Európa egyik legnagyobb építményének számító épület, amely a főváros fő turistaszenzációja, erre az alkalomra különleges bútorzatot kapott.

Nemcsak bőrfoteleket helyeztek el a termekben és a folyosókon, hanem rengeteg személyi számítógépet, plazmatévét és infravörös fűtőtestet is felszereltek. A parlamenti palotát NATO-színekbe „öltöztették”: az épület homlokzatára felkerült a szövetség logója.

A Nicolae Ceausescu által építtetett létesítményben – amely korábban a Nép Háza nevet viselte – öt emeletet alakítottak ki sajtóközpont gyanánt. Összesen 950 íróasztalt és 50 személyi számítógépet, rengeteg telefon- és internetvonalat, illetve 16 – sajtótájékoztatóra alkalmas – termet készítettek elő a média munkatársai számára. A parlament épületében gondoskodnak a meghívottak étkeztetéséről is, amelynek költsége közel egymillió euróra rúg.

Jó üzlet a szállodáknak

Bukarestben már március végén életbe léptek a közlekedési korlátozások az április eleji NATO-csúcs biztonsága érdekében: lezárták azokat az útvonalakat, amelyeken a külföldi vendégeket szállító gépkocsik közlekednek. A román külügyminisztérium mintegy 5,5 millió euróért bérelt ezer gépkocsit, buszt és repülőgépet a delegációk szállítására. A forgalmi rendőrség 800 vidéki alkalmazottat vezényelt a fővárosba.

A NATO-csúcs igazi nyertesei a bukaresti szállodák: összesen hatmillió eurót keresnek a csúcstalálkozó idején. Az államfőknek, a delegációknak és a 3500 újságírónak helyet biztosító 13 hotel naponta legalább 1,4 millió eurós bevételt könyvelhet el. George Bush a Marriott, Angela Merkel a Hilton, míg Nicolas Sarkozy a Sofitel szálloda vendégszeretetét élvezheti a csúcstalálkozó alatt.

A hotelekkel szemben a nemzetközi esemény legnagyobb veszteseinek a fővárosi közlekedési vállalatok számítanak. A bukaresti taxitársaságok napi bevétele akár 30 százalékkal (körülbelül 250 ezer euró naponta) is visszaeshet a négy ominózus nap idején, míg a légitársaságoké a felére csökkenhet előzetes becslések szerint.

A NATO-csúcs idejére ugyanis – azért, hogy zökkenőmentes legyen az állam- és kormányfők, illetve küldöttségeiknek a fogadása – lezárják az Aurel Vlaicu repülőteret. A Henri Coanda nemzetközi légi kikötőt viszont az utasszállító gépek is használhatják. Ennek ellenére már több légitársaság (főleg a fapadosok, mint a Blue Air, a Wizz Air és a MyAir) törölte bukaresti járatait a NATO-csúcs idejére.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik