Nagyvilág

Meciar az unió elé viszi Pilisszentkeresztet

„A politikai hatalom riasztó beavatkozásának” tekinti a pilisszentkereszti ügyet a Vladimír Meciar vezette szlovák kormányerő, a Néppárt-HZDS, ezért az Európai Parlament elé viszi a magyarországi falu Szlovák Kisebbségi Önkormányzatának kiköltöztetésének ügyét.

Meciar pártja pénteken írásban fogalmazta meg felháborodását és jelezte, hogy két EP-képviselője, Irena Belohorská és Ján Kovarcík személyesen tájékozódnak majd Pilisszentkereszten. Lendvai József polgármesterrel is tárgyalni akarnak a „durva diszkriminációs” lépéséről, amelynek hátterében a szlovák kormánypárt szerint nyilvánvalóan „az erőszakos asszimiláció szándéka áll”.

„Sajnálatos, hogy ez a 21. században és azon a Magyarországon történik, amely olyan érzékenyen reagál a szomszédos országokban élő kisebbségekkel kapcsolatos legkisebb politikai változásokra, s teszi ezt akkor, amikor Magyarországon újfasiszta gárdák alakulnak, anélkül, hogy a demokratikus nemzetközi közösség erre reagálna” – áll közleményükben.

Pilisszentkereszten az önkormányzat a hét elején döntött arról, hogy a Szlovák Házból egy másik épületbe költözteti ki a Szlovák Kisebbségi Önkormányzat irodáját. A pilisszentkereszti polgármester kezdeményezése, majd a testületi döntés heves, kormányzati szintű ellenkezést és példátlan sajtóvisszhangot váltott ki Szlovákiában, ahol egybehangzóan kisebbségellenes lépésnek minősítik a történteket. Lendvai József polgármester szerint az ügy hátterében személyes ellentétek állnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik