Nagyvilág

Megosztja a cseh kormánykoalíciót Koszovó kérdése

Miközben az ellenzéki oldal véleménye egységes, addig a hárompárti jobbközép cseh kormánykoalíció nem tud megegyezni Koszovó függetlenségének elfogadása ügyében.

Míg a koalíciót vezető Polgári Demokratikus Párt (ODS) hajlik a délszerb tartomány önállóságának elismerésére, a középső koalíciós partner – a Kereszténydemokrata Unió-Csehszlovák Néppárt (KDU-CSL) – egyre erőteljesebben ellenzi. Az ellenzéki oldal egységes: úgy a szociáldemokraták, mint a kommunisták is határozottan tiltakoznak Koszovó függetlenségének bármiféle elismerése ellen.

Egy felmérés szerint a cseh lakosság kétharmada ellenzi Koszovó függetlenségét. Prágában az utóbbi hetekben több tiltakozó megmozdulás is volt Koszovó önállósága ellen, de a rendezvények nagyobb tömegeket egyszer sem vonzottak.

Bár Karel Schwarzenberg külügyminiszter (Zöldek Pártja) a kormány szerda esti ülésén a délszerb tartomány függetlenségének az elismerését javasolta, a kormány végül is elnapolta a döntést. A kereszténydemokraták a kormányülés után bejelentették: követelik a koalíciós tanács összehívását, hogy Koszovó elismerésének az ügyét ott megvitathassák. Topolánek a kezdeményezésre eddig nem reagált.

„A lehető legnagyobb mértékben a tartózkodó, a kiváró álláspontot kívánjuk támogatni – hangoztatta a kereszténydemokraták álláspontját David Marek, a párt alelnöke. Leszögezte: a KDU-CSL nem szeretné, ha Szerbia elszigetelődne, s támogatni akarja azokat a szerb erőket, amelyek hajlandóak együttműködni az Európai Unióval.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik