Külföld

Kitüntetik az Irakban megsérült magyar katonát

admin
admin

2008. 03. 27. 10:18

Nem mindennapi helytállásáért NATO-elismerésre terjesztették fel az Irakban kedden megsérült magyar katonát a NATO Kiképző Központjának elöljárói.

A magyar katona azért kapja az elismerést, mert saját sérülése ellenére nyújtott segítséget az iraki katonáknak – közölte a Honvédelmi Minisztérium médiaosztálya.

A magyar egyenruhás kedden szenvedett könnyebb sérülést Irakban, amikor robbanás történt az Al-Rustamiyah Bázison. A robbanásban négy iraki katona is megsérült. A becsapódások következtében sérülést szenvedett magyar katona, aki szakképesítésén kívül, úgynevezett MEDIC (harctéri felcser) képzettséggel is rendelkezik, azonnal a sérült iraki katonák segítségére sietett, és megkezdte állapotuk stabilizálását.

A mentők kiérkezéséig ellátta sebeiket, majd ezt követően az iraki katonákat kórházba szállították. A magyar katona csak ezután – kiérkező társai figyelmeztetésére – vette észre saját felkari, könnyebb sérülését, melyet a helyszínen elláttak, majd tovább folytatták a szolgálatteljesítést.

Magyarország mintegy húsz katonával vesz részt a NATO iraki kiképző missziójában.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Mentőkhöz menekült az elkószált 14 éves kutya

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.