Nagyvilág

Lerövidítette budapesti látogatását Kaczynski

Lech Kaczynski lengyel államfő eredetileg kétnapos látogatásra érkezett hazánkba, de a Lisszaboni Szerződés ratifikációja kapcsán a varsói törvényhozásban kialakult válság miatt úgy döntött, hogy mielőbb hazautazik.

A magyar-lengyel kapcsolatokat tovább kell erősíteni, ez volt a találkozó legfontosabb üzenete – jelentette ki Sólyom László köztársasági elnök kedden a Sándor-palotában, miután megbeszélést folytatott Lech Kaczynski lengyel államfővel.

A lengyel köztársasági elnök egynapos hivatalos látogatáson tartózkodik Budapesten. Mint a sajtótájékoztatón elhangzott, a megbeszélésen nagy hangsúlyt kapott az EU keleti szomszédságpolitikája. Mindkét ország törekedni fog arra, hogy a keleti szomszédságpolitika az unión belül megfelelő súlyt kapjon, legalább akkorát, mint a déli, mediterrán politika – hangsúlyozta Sólyom László.

A magyar államfő tájékoztatása szerint részletesen tárgyaltak a lisszaboni szerződés lengyelországi ratifikálásáról. Hozzátette: érintették azokat a kérdéseket is, ahol a szerződés a lengyel megközelítés szerint még nyitott kérdéseket tartalmaz. A két ország együttműködik majd a lisszaboni szerződés eredményeképpen létrejövő új intézmény, az Európai Tanács elnöki tiszte jellegének kialakításában. Végre egy olyan közösségben vesz részt a két ország, amit saját maga választott – fogalmazott Sólyom László az Európai Unió kapcsán.

Gondok a Lisszaboni Szerződéssel

Lech Kaczynski közölte: azért rövidítette le magyarországi látogatását, mert a lengyel parlamentben vita alakult ki a lisszaboni egyezmény ratifikálásáról szóló törvény kapcsán. A vita nem a ratifikálás körül van, hanem a ratifikálásról szóló törvény körül – tette hozzá. Megjegyezte: sokkal nehezebb ezt a törvényt elfogadni, mint magát az alkotmányt.

“Figyelembe véve a lengyel köztársasági elnök alkotmányos szerepét, a legfőbb ideje, hogy kivegyem a részem ennek a vitának a megoldásában” – jelentette ki. Elmondta azt is, hogy a lengyel szejm szerdán reggel kezdi meg a törvény vitáját, ezért a szerdára tervezett debreceni program helyett minél hamarabb vissza kell térnie Lengyelországba.

Sólyom László azt mondta, cseppet sem csorbítja a találkozó jelentőségét, hogy az eredetileg kétnaposra tervezett találkozó rövidebb lett. Hozzátette: szeretné, ha a következő időszakban többször tudna találkozni lengyel partnerével, hogy egyeztessenek az unión belül képviselt stratégiai kérdésekről.

A kommunizmus összekapcsol

Lech Kaczynski úgy fogalmazott, hogy Magyarország és Lengyelország együttműködéséhez nagyon jó hátteret biztosít az a “társadalmi infrastruktúra”, ami a több évszázados barátság a két nemzet között. Szerinte a két országot összekapacsolja a kommunizmus időszakában leélt két emberöltő is.

A lengyel államfő beszélt arról, hogy Magyarországnak, Lengyelországnak, Csehországnak, Észtországnak, Litvániának szorosabban kell együttműködnie. Ezek az országok nem mindenben fognak közös álláspontra jutni, hiszen különböző ideológiájú politikai erők vannak hatalmon – tette hozzá.

Az út apropóját a március 23-i Lengyel Magyar Barátság Napjának nyilvánított ünnepség adja, amelyet március 25-30. között a Lengyel Hét ünnepi programsorozata kísér. A programsorozat főként a jelentős lengyel részvétellel lezajlott 1848-49-es magyar forradalom és szabadságharc eseményeivel foglalkozik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik