Nagyvilág

Négyezer fölött az amerikai veszteség

Négyezer fölé emelkedett az Irakban harcokban elesett, illetve erőszakos cselekményekben meghalt amerikai katonák száma, azóta, hogy az Egyesült Államok öt éve megtámadta az arab országot.

A veszteséglistát az AFP francia hírügynökség hozta nyilvánosságra saját összesítése alapján azt követően, hogy vasárnap este Bagdadban újabb négy katona vesztette életét egy merényletben.

Az amerikaiakon kívül a britek 175 katonájukat, a többi szövetséges ország kontingensei pedig 133 emberüket vesztették el azóta, hogy Irak ellen 2003. március 20-án megkezdődött az invázió.

Az amerikai haderő számára a tavalyi év volt a leggyilkosabb esztendő: 2007-ben 901 amerikai katona vesztette életét. Azt megelőző időszakban sem sokkal kevesebb amerikai katona halt meg Irakban: 2004-be 849, 2005-ben 846, 2006-ban pedig 822. A katonák negyven százaléka nem harcokban esett el, hanem merényletek végeztek velük. Mindez arra mutat, hogy az arab országban az erőszakos cselekményeket korántsem sikerült megfékezni.

A vietnami háborúban (1964-1973) összesen 58 ezer amerikai katona halt meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik