Nagyvilág

Tajvanon befejeződött az elnökválasztás

Befejeződött az elnökválasztás szombaton, közép-európai idő szerint 9 órakor Tajvan szigetén, az eredmények közzététele néhány órán belül várható. A központi választási bizottság becslése szerint a választási részvétel igen magas volt, elérte a 75 százalékot.

Mintegy 17 millió szavazót vártak az urnákhoz, hogy megválasszák Csen Suj-pien elnök utódát. A Demokratikus Haladó Párt (DPP) politikusa két elnöki periódus után már nem indulhatott a tisztségért az alkotmány értelmében.

Felmérések szerint a Kínai Nemzeti Párt (Kuomintang) jelöltje, Ma Jing-csou az elnökválasztás esélyese, de nem sokkal marad el tőle a DPP jelöltjének, Frank Hszienek a támogatottsága.

A szigetország Kínától való elszakadását pártoló eddigi elnökkel szemben mindketten azt hangoztatták, mérsékelt politikát kell folytatni Pekinggel szemben. Ma Jing-csou, a főváros, Tajpej volt polgármestere a Kínához fűződő kereskedelmi kapcsolatok szorosabbra fonása mellett szállt síkra annak reményében, hogy az fellendítheti a jelenleg gyengélkedő tajvani gazdaságot.

Nem lehet tudni, milyen hatással lehet az elnökválasztás kimenetelére, hogy a közelmúltban Tibetben a kínai rendfenntartók erőt alkalmaztak a tüntetőkkel szemben. A történtek miatt a szigetországban felerősödtek a Kínához való közeledést ellenző hangok; óhatatlanul felmerült, hogy adott esetben Tajvan is hasonló sorsra juthat.

Feszültséget okoz Tajvan Kínával való viszonyában az a két népszavazás is, amelyet az elnökválasztással párhuzamosan rendeznek arról, a sziget törekedjen-e az ENSZ-tagság elérésére, s ha igen, milyen néven. A népszavazás eredményességéhez 50 százalék feletti részvétel szükséges, amely az első becslések szerint bőven teljesült.

Tajvan Kínai Köztársaság néven tagja volt a 70-es évek elejéig a világszervezetnek, de akkor megfosztották tagságától, és a Kínai Népköztársaság lépett a helyére az ENSZ-ben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik