Nagyvilág

Az ellenzéki elnökjelölt nyert Tajvanon

Közép-európai idő szerint fél tizenkettő tájban elismerte pártja vereségét az elnökválasztáson a tajvani kormánypárt szóvivője.

A nem végleges eredmények szerint Ma Jing-csou (Ma Ying-jeou), az ellenzéki Kínai Nemzeti Párt (Kuomintang) jelöltje – a párt saját adatai szerint – mintegy 7 millió szavazatot kapott, több mint a felét a leadott összesen 13 millió voksnak. A központi választási bizottság azt közölte, hogy Ma Jing-csou a szavazatok 58 százalékát kapta, míg a kormányzó Demokratikus Haladó Párt (DPP) jelöltje, Frank Hszie (Frank Hsieh) volt tajpeji polgármester 42 százalékot szerzett.

A tizenhét millió választásra jogosult állampolgárt azért szólították az urnákhoz szombaton Tajvan szigetén, hogy megválasszák Csen Suj-pien (Chen Shui-bian) elnök utódát, miután az két hivatali időszak befejeztével az alkotmány értelmében nem indulhat újra a tisztségért.

Az elnökválasztással egyidejűleg népszavazást is tartottak arról, hogy a sziget kérje-e felvételét a sziget az ENSZ-be, s ha igen, Kínai Köztársaság vagy Tajvan néven tegye ezt. A kezdeményezés nem kapta meg a szükséges támogatást, bár a népszavazás kimenetelének amúgy is csupán jelképes a jelentősége, mivel Kína, mint az ENSZ Biztonsági Tanácsának egyik állandó tagja, vétójával úgyis megakadályozná a szakadár tartományának tekintett Tajvan felvételét a világszervezetbe.

A távozó elnök a szigetország Kínától való elszakadásának híve volt, s ezt ismételten kinyilvánította, amikor szombaton szavazatát leadta. Felszólította a választókat, hogy arra a jelöltre voksoljanak, aki “képes megvédeni Tajvan biztonságát és szuverenitását, és képes megakadályozni, hogy Tajvan második Hongkong, második Tibet vagy egy kínai különleges övezet legyen”.

Ma Jing-csou szorosabb gazdasági kapcsolatokat szeretne Kínával, és a Pekinggel folytatott politikai párbeszéd híve. Nyilvánvalóvá tette azonban, hogy a Kínával való újraegyesítést nem tűzi napirendre. Ehelyett békeszerződést szeretne kötni Pekinggel, amely demilitarizálná a Kína és a sziget közötti tengerszorost. Tajvani adatok szerint Kína mintegy ezer rakétát irányzott a szigetre.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik