Nagyvilág

Szerbia figyelmeztette hazánkat

Nem számíthatnak jó kapcsolatokra Szerbiával azok az országok, amelyek elismerik Koszovó függetlenségét - jelentette ki a szerb külügyminiszter szerdán Athénban.

Vuk Jeremic szavai röviddel azután hangzottak el, hogy a magyar, a bolgár és a horvát kormány közös nyilatkozatot adott ki Koszovó küszöbön álló elismeréséről. A szerb külügyminiszter szerint „az az ország, amely úgy dönt, hogy elismeri az illegálisan kikiáltott koszovói államot, megsérti a nemzetközi jogot”.

A három ország közös nyilatkozatában megállapítja: azt követően ismerik el Koszovó függetlenségét, hogy elkerülhetetlenné vált a koszovói status quo megváltoztatása. Leszögezték, hogy érdekeltek a Szerbiával való kapcsolatok fejlesztésében.

Jeremic: “ne tegyétek”

“Szomorúan látom, hogy vannak olyan országok a térségünkben, amelyek elismerték, vagy el fogják ismerni (Koszovót)” – mondta Jeremic. “Azt mondom: ne tegyétek. Ne sértsétek meg Szerbia szuverenitását és területi egységét Koszovó elismerésével” – fogalmazott Jeremic, akit a görög külügyminiszterrel, Dora Bakojannisszal tartott tárgyalásai alkalmával kértek arra, hogy reagáljon a három ország közös nyilatkozatára. “Ez egy felhívás” – tette hozzá.

Arra kérte a térség országait, hogy segítsenek megoldást találni a koszovói kérdésre. “Szerbia – mondta – megpróbál majd kompromisszumos megoldást találni Koszovó jövőbeli jogállásának kérdésére az Egyesült Nemzetek védnöksége alatt, és európai unióbeli barátaink segítségével nem lehetetlen ez a kompromisszum”.

Minden eszközzel küzdenek

Szerbia minden jogi, politikai és diplomáciai eszközzel küzdeni fog Koszovó elismerése ellen – tette hozzá.

Magyarország, Horvátország és Bulgária kormánya úgy véli, a koszovói intézményeknek garanciákat kell nyújtaniuk egy olyan többnemzetiségű állam megteremtéséhez, amely a demokrácia és a jogállamiság elvein alapul, és biztosítja a szerb és más közösségek széles körű jogait, beleértve tényleges részvételüket valamennyi intézmény munkájában.

A magyar Külügyminisztérium felhívta a szerb hatóságok figyelmét arra, hogy fokozott figyelmet és védelmet biztosítsanak a vajdasági magyarságnak.

Európa a cél

Horváthné Fekszi Márta, a Külügyminisztérium államtitkára nem tartja kizártnak, hogy a magyar-szerb kétoldalú kapcsolatok intenzitása átmenetileg csökkeni fog. A magyar kormány a döntés meghozatala előtt egyeztetett a parlamenti pártokkal, így teljes külpolitikai konszenzus van a magyar politikában Koszovó kérdésében. Magyarország azt szerette volna, hogy békében érjenek véget a március 15-i ünnepségek a magyarok lakta határon túli területeken, ezért hozta meg most a döntést – mondta az államtitkár.

A Külügyminisztérium azon dolgozott, hogy Magyarország Szerbia szomszédjaival együtt ismerje el Koszovót. Ennek jegyében született meg a magyar-bolgár-horvát közös nyilatkozat szerdán. A nyilatkozat kifejezi, hogy fenn akarják tartani a jószomszédi viszonyt, és mindhárom szomszéd abban érdekelt, hogy Szerbia az európai úton maradjon – hangsúlyozta az államtitkár.

Magyarország az Egyesült Államokkal és az Európai Unióval is egyeztetett a kérdésről az elismerés előtt – fűzte hozzá. Koszovó február 17-én kiáltotta ki függetlenségét Szerbiától. Azóta világszerte mintegy harminc ország ismerte el az új államot, köztük több mint egy tucat uniós tagállam.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik