Nagyvilág

Jogilag már most stabil Koszovó helyzete

Szakértők szerint már most stabil az egy hónappal ezelőtt függetlenné vált Koszovó helyzete.

Valki László, az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának nemzetközi jogásza, valamint Juhász József, az ELTE Kelet-Európa Története Tanszék docense egyetértett abban, hogy a függetlenedési folyamat és annak elismerése elsősorban politikai és nem jogi kérdés.

Valki László kiemelte: Koszovó jogi státusza már most stabil. A nemzetközi gyakorlatban ugyanis az, hogy egy állam megalakult-e vagy sem, nem annak elismerésétől függ, hanem attól, az érintett állam szervei képesek-e kormányozni az országot. Egy állam függetlenedése jogon kívüli folyamat, ez elsősorban politikai kérdés – húzta alá a szakember.

Sikeres lehet Koszovó

Juhász József szerint a születendőfélben lévő új állam jól teljesít, a törvénykezési folyamat, a közigazgatási jogkörök kiépítésében eredményeket ért el a pristinai kormányzat. Megfelelő nemzetközi gazdasági és politikai támogatással sikeres ország lehet Koszovó – emelte ki a szakértő.

Szerbia szerint azok az országok – így Magyarország is -, amelyek elismerik Koszovót, megsértik a rendezésről szóló 1244-es ENSZ BT-határozatot. Juhász József szerint ez formálisan igaz is, hiszen a határozat még életben van, de ennek csak mérsékelt jelentősége van. Ugyanakkor nincs semmilyen jel arra, hogy belátható időn belül az 1244-es határozatot hatályon kívül helyezéséről döntés szülessen a Biztonsági Tanácsban.

Nem sérti az ENSZ-határozatot

Valki László úgy látja, nem sértik meg az ENSZ-határozatot az elismerő államok. A BT-határozat ugyanis annak idején, 1999-ben Koszovó “végleges státusáról” is szólt, amelynek tartalmát majd egy későbbi “politikai rendezésnek” kell meghatároznia. Megjegyezte: bármilyen feltételek között is jön létre egy állam, a többinek el kell döntenie, elismeri-e azt.

A magyar kormány szerdán elismerte független államként Koszovót. Magyarország a tervek szerint néhány napon belül a diplomácia kapcsolatot is felveszi az új állammal. Magyarország a 17. uniós tagállam volt az elismerők sorában, a világban eddig több mint 30 ország tett hasonlóképpen Koszovó február 17-i függetlenségi nyilatkozata óta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik