Nagyvilág

Felajánlotta lemondását a dalai láma

A dalai láma kész lemondani a tibetiek szellemi vezetőjének tisztéről, ha elfajul az erőszak, és ellenőrizhetetlenné válnak az események Tibetben.

A száműzetésben élő tibeti vezető keddi sajtóértekezletén jelentette be ezt az észak-indiai Dharamszalában lévő székhelyén. Ugyancsak kedden Ven Csia-pao (Wen Jiabao) kínai kormányfő azzal vádolta a dalai lámát, hogy ő hangolja össze a halálos kimenetelű lázongásokat, és hívei a nyári pekingi olimpia „szabotálására uszítanak”.

A Human Rights Watch nemzetközi emberjogi szervezet szerint Kína tévesen okolja ezekért a láma híveit, és a tibeti vezető egy német lapnak nyilatkozva maga utasította el a játékok esetleges nemzetközi bojkottját.

Elutasítja az olimpia bojkottját

„Az olimpiai játékok bojkottja nem jelent megoldást a fennálló konfliktusra. Tibet lakossága a kínai kormánnyal és nem a kínai néppel áll konfliktusban. S épp ezért a kínai népet nem szabad megfosztani az olimpia élvezetétől” – vélekedett az indiai száműzetésben élő tibeti vallási vezető.

A liberális Frankfurter Rundschaunak nyilatkozva Tibet vallási vezetője annak a nézetnek adott hangot, hogy az olimpiai játékok nemcsak a kínai nép számára jelentenek sokat, de egyidejűleg ráirányítják a nemzetközi közvélemény figyelmét Kínára, egyben pedig a tibeti kérdésre is.

Felszólította ugyanakkor a külföldi kormányokat arra, hogy tegyenek meg minden tőlük telhető erőfeszítést annak érdekében, hogy Kínát rábírják a konfliktus békés és párbeszéd útján történő rendezésére.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik