Nagyvilág

Ahmadinezsádé a többség

Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnök szövetségeseié lesz a legnagyobb frakció az iráni parlamentben, de a reformerők is sikert könyvelhetnek el – csaknem teljes a pénteki iráni parlamenti választások eredménye. Az unió bírálta a választások lebonyolítását.

Az államfőnek valószínűleg nehezebben kezelhető parlamenttel lesz azonban dolga, mivel konzervatív bírálóinak is jelentős tömbje lesz az új törvényhozásban. Az eredmény Ahmadinezsád heves stílusával szemben növekvő elégedetlenséget tükrözi, és összefüggésben van azzal, hogy nem képes orvosolni az ország gazdasági gondjait.

A reformisták a jelek szerint megtartják, talán némileg növelik is azt a kis szeletet, amelyet eddig a parlamenti helyekből birtokoltak. Vezetőik ezért győzelemként értékelik az eredményeket, tekintve, hogy jelöltjeik többsége nem indulhatott a megméretésen. A belügyminisztérium közlése szerint a részvétel 60 százalék körüli volt, nagyobb a 2004-es 51 százaléknál.

Az iráni parlamenti választások „nem voltak sem szabadok, sem méltányosak” – állapította meg az Európai Unió (EU) szlovén elnöksége. Az EU mélységes aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy a választási folyamat az Iráni Iszlám Köztársaságban alatta maradt a nemzetközi mércéknek, és nem tett lehetővé valódi versengést. Az unió „mély sajnálkozását és csalódottságát” hangsúlyozta amiatt, hogy az iráni hatóságok a megméretés előtt törölték a reformerők sok jelöltjét, ami „a nemzetközi normák egyértelmű megsértése”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik