Külföld

A tibetiek az ENSZ-hez fordulnak Kína ellen

admin
admin

2008. 03. 15. 12:12

Az Indiában működő tibeti emigráns kormány szerint a pénteki lhaszai erőszakos cselekményeknek legalább 100 halottja volt. A kínai hatóságok csupán tíz halottról tettek említést. Az ENSZ-től kérnek vizsgálatot.

Az indiai Dharamszalában szombaton kiadott közlemény, amely “meg nem erősített információkra” hivatkozott, arról is hírt adott, hogy Tibet fővárosában rendkívüli állapotot vezettek be. Ez utóbbival kapcsolatban Lhaszából Katmanduba érkezett turisták elmondták, hogy a városközpontban legalább 40 katonai teherautó és 36 harckocsi járőrözik, Lhasza szinte valamennyi utcáját ellepték a kínai biztonsági erők, gyakorlatilag kijárási tilalom van érvényben.

ENSZ-viszgálatot követelnek

A tibeti emigráns kormány azonnali ENSZ-vizsgálatot követelt a lhaszai erőszakos cselekmények ügyében, amelyek a legvéresebb Kína-ellenes megmozdulások voltak Tibetben 1989 óta. Szamdhong Rinpocse, a száműzött tibetiek miniszterelnöke reményét fejezte ki, hogy a kínai vezetés “könyörületesen és bölcsen” rendezi a tibeti helyzetet. Egyúttal emlékeztetett arra, miként vetett véget Peking 19 évvel ezelőtt a Tienanmen téri demokratikus mozgalomnak.

Szamdhong Rinpocse a francia hírügynökségnek nyilatkozva annak az aggodalmának adott hangot, hogy a kínai hatóságok megtorló akciói fokozódó erőszakhullámot indítanak el. “A legutóbbi tibeti eseményeket nagyon rosszul fogadta a tibeti közösség, és ez zavargásokhoz vezethet mind Tibeten belül, mind azon kívül. Félő, hogy a tibetiek irányt tévesztenek” – mondta a miniszterelnök, utalva a dalai láma által vezetett tibeti szabadságmozgalom eddigi erőszakmentes jellegére.

Tízszer annyi halott?

Az Új-Kína hivatalos hírügynökség a tibeti kínai hatóságokra hivatkozva eddig csupán 10 “civil” halottról tett említést. A hatóságok, amelyek szerint legalább 160 rendbeli gyújtogatás történt Lhaszában, a zavargások résztvevőit vádolták a halálesetekért. Egyúttal elnéző bánásmódot ígértek azoknak, akik keddig feladják magukat, viszont “kemény büntetéssel” fenyegették meg azokat, akik nem így tesznek.

“A szakadárok összeesküvése kudarcra van ítélve. Keményen fellépünk ellenük a törvény eszközeivel” – hangsúlyozta Csiang Pa (Qiang Ba), az 1951 óta kínai fennhatóság alatt álló tartomány kormányzója. Szerinte a tüntetéseket “a dalai láma és klikkje szítja”, és erre “elegendő bizonyíték” áll rendelkezésre. A kínai biztonsági szervek cáfolták, hogy Tibetben rendkívüli állapotot vezettek volna be, több kínai utazási iroda képviselője szerint azonban külföldiek már nem juthatnak be Tibetbe.
Tibet vallási vezetőjének titkára visszautasította a pekingi vádakat, amelyeket “teljesen alaptalannak” nevezett, egyúttal felszólította Kínát és a tibetieket: vessenek véget az erőszakos cselekményeknek.

Ismét tüntetnek az Olimpia ellen

Közben szombaton több tucat tüntető indult ismét útnak Tibetbe az indiai Dehrából, hogy így tiltakozzanak a pekingi nyári olimpiai játékok ellen. Csütörtökön az indiai rendőrség őrizetbe vette egy hasonló menet több mintegy 130 tagját, akik nem vettek tudomást a hatóságok tilalmáról. Az illetőket két heti elzárásra ítélték.

Sydneyben szombaton a rendőrség verte szét azokat a Tibet-barát tüntetőket, akik a kínai konzulátus elé vonultak tiltakozni. Öt tüntetőt őrizetbe vettek – jelentette az AAP ausztrál hírügynökség.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.