Külföld

Merényletre készültek Putyin ellen

admin
admin

2008. 03. 15. 09:12

Részleteket közölt a Vlagyimir Putyin és Dmitrij Medvegyev ellen tervezett merényletről a Tvoj Gyeny című moszkvai bulvárlap szombaton, de egyelőre hivatalos forrásból nem erősítették meg a cikk állításait.

Az orosz vezetőkre akkor akartak lőni a Tvoj Gyeny szerint, amikor a március 2-i elnökválasztás estéjén – eléggé szokatlan módon – kettesben, gyalog mentek át a Vörös téren az ott éppen zajló könnyűzenei koncertre, hogy annak színpadáról szóljanak első ízben az eredményről.

A lap úgy tudja, hogy a Szövetségi Biztonsági Szolgálat kommandósai alig néhány órával a kitűzött időpont előtt rohamozták meg a lakást, ahonnan a merényletet el akarták követ, és fogták el a lövészt, aki már éppen elkezdett vallani, mire Vlagyimir Putyin távozó és Dmitrij Medvegyev megválasztott elnök megjelent a téren.

A merénylet szervezői lakást vettek ki egy olyan helyen, ahonnan jól rá lehetett látni a Vasziljevszkij szpuszkra – a Vörös térnek a Vaszilij Blazsennij székesegyház mögött a folyóig tartó folytatására – és onnan akartak lőni az ország első embereire – írta a Tvoj Gyeny.

A lap nemcsak megírta, hogy az elfogott személy tádzsikisztáni születésű fiatal férfi, hanem fényképét is közölte.
Hivatalos helyről egyelőre nem erősítették meg a bulvárlap értesüléseit. Tény azonban, hogy Nyikolaj Patrusev, a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) igazgatója szerdán, a Nemzeti Terrorizmus-ellenes Bizottság (NAK) ülésén szólt arról, hogy az elnökválasztás napján terrorakciókat hiúsítottak meg.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Fideszes vagyok, mert onnan kapok pénzt

Fotó: Fülöp Dániel Mátyás/24.hu
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.