Külföld

Halálos fenyegetés a homofób amerikai politikusnak

admin
admin

2008. 03. 15. 13:47

Halálos fenyegetéseket kapott egy oklahomai képviselőnő, miután a melegeket a terrorizmusnál is nagyobb veszélynek nevezte.

Sally Kern republikánus képviselőnő a közelmúltban egy, a washingtoni törvényhozás épülete előtt tartott gyűlésen “tényként” állapította meg, hogy “a homoszexuálisok lerombolják a nemzetet”. Szerinte kutatások bebizonyították, hogy egyetlen olyan társadalom sem maradt fenn néhány évtizednél tovább, amely teljesen elfogadta a homoszexualitást.

“Ez (a homoszexualitás) megkondítja a lélekharangot az ország fölött. Őszintén gondolom, hogy ez a legnagyobb fenyegetés, amely nemzetünket fenyegeti, még nagyobb, mint a terrorizmus vagy az iszlám” – mondta a volt tanárnő.

Hallották

Szavai különösen azt követően váltottak ki felháborodást, hogy a hangfelvételt feltették a YouTube fájlmegosztó portálra, amely alá melegek fotóit keverték. Valamennyien egy papírlapot tartottak a kezükben ezzel a szöveggel: “Hallottuk”.

Kern egy hét alatt több mint 23 ezer e-mailt kapott hivatalába, és további ezreket otthoni elektronikus postafiókjába, amelyek közül sok a képviselőnő szerint “vulgáris” volt. A rendőrség vizsgálja a neki címzett a halálos fenyegetéseket.

Biblia-övezet

A képviselőnő saját szűkebb hazájában, amely a vallásos-konzervatív “Biblia-övezetbe” tartozik, többen is melléálltak. Randy Terrill republikánus képviselő szerint választóik “túlnyomó többsége” támogatja őt. Ezzel szemben Brad Henry, Oklahoma demokrata párti kormányzója igyekezett leszögezni, hogy Kern nézetei “nem jellemzőek az oklahomaiak többségére”. Egyben felszólította a képviselőnőt, hogy a jövőben “előbb gondolkozzon, mielőtt beszél”

Keményebben fogalmazott Denis Dison, a washingtoni központú Victory Fund meleg és leszbikus szervezet szóvivője: “Azzal, hogy egyenlőségjelet tett a meleg közösség és a terrorizmus közé, és minket az Amerikát fenyegető legnagyobb veszélynek nevezett, a lehető legrosszabb módon dehumanizálta a melegeket” – mondta Dison. Félő, hogy miután egy választott képviselő tette e kijelentéseket, ez a homoszexuálisok elleni erőszakhoz vezethet – tette hozzá.

Kern, aki második mandátumát tölti az amerikai képviselőházban, többször is sikertelenül próbálkozott elfogadtatni olyan törvényeket, amelyek kivették volna a könyvtárak gyermekrészlegéből azokat a könyveket, amelyekben szóba kerül a homoszexualitás. Meggyőződése szerint ugyanis “manapság a gyermekeknek már kétéves koruktól azt tanítják, hogy a homoszexuális életstílus elfogadható”.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.