Nagyvilág

Pályázatot írtak ki a koszovói himnuszra

A koszovói parlament szerdán a helyi médiában nyílt pályázatot írt ki az ország himnuszának megalkotására.

Az alkotóknak húsz napjuk van arra, hogy „eredeti, önálló” művet alkossanak zenével és szöveggel. A koszovói himnusz nem lehet rövidebb 30 másodpercnél, és nem nyúlhat egy percnél hosszabbra. A győztes pályaművet 10 ezer euróval díjazzák.

A kiírás szerint a himnusz szövegének összhangban kell állnia az Ahtisaari-tervvel, amely a koszovói függetlenség kikiáltásának alapja, vagyis ki kell fejeznie azt, hogy többnemzetiségű országról van szó.

Február 17-én, a koszovói függetlenség egyoldalú kikiáltásának napján a pristinai parlament csak az ország címerét és zászlaját fogadta el, amelyek szintén verseny eredményeként születtek meg. Mindkettőnek az alapszíne középkék, aranysárga színben Koszovó alaprajza, fölötte pedig hat fehér csillag – az országban élő jelentősebb nemzetiségek (albánok, szerbek, bosnyákok, törökök, romák, goranik) jelképe – látható.

A koszovói albán többség egyelőre idegenkedik ezektől a jelképektől. A címer ott van ugyan az állami intézmények bejárata fölött, levélpapírjain, közhivatalnokok névjegyein, s a zászlót is minden hivatali intézményre kitűzték, de a pár hetes függetlenség lázában élő ország településein továbbra is főleg vörös alapon koromfekete sasos albán nemzeti zászlók lobognak a villanyoszlopokon, lakóházakon, magánvállalkozások épületein. Február végéhez képest legfeljebb annyi a változás, hogy az utak mentén már a hivatalos lobogó is megjelent a fekete sasos mellett.

A függetlenség kikiáltásának ünnepségén Beethoven IX. szimfóniájának Örömódaként is emlegetett, az EU egyfajta himnuszának tekintett záró kórusát játszották, s hivatalos rendezvényeken azóta is azt használják.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik